HTML

BorTárs

Borok, történetek, emlékek.

Friss topikok

  • Unknown: Szia!Én írom a Borföldrajz című borblogot. Az utolsó mondataidhoz a szőlőműveléshez szeretnék egy ... (2014.11.20. 09:24) Hol van már a tavaszi hő...
  • BorTárs: Köszönöm a megjegyzést. Igen, régebbi vélemény Jancis Robinsoné - erre utal a cím is. A probléma m... (2014.01.14. 08:52) Tegnapi újság
  • Trixi: Köszi a bejegyzést igen hasznos. Sajnos ennyi hülyeségre már képtelenség figyelni. És a végén sose... (2013.07.16. 19:54) Mérgező hordó?
  • Gál Péter: "50 résztvevő ország, 8200 benevezett borral, amelyek összesen 500 millió palackot képviselne... (2013.05.30. 18:35) "Jönnek a ...szlovákok!"
  • Névtelen: Nem rossz ötlet a gyengébb bor. Ruth asszonynak szép tapasztalatai lehetnek az enyhén mámoros álla... (2012.07.12. 17:39) Oldószer

Címkék

1976-os párizsi vakteszt (1) 2HA szőlőbirtok (1) alkoholpor (1) Alsace (1) Andalúzia (1) Antinori (1) AOC (1) Ariston Bay (1) aszú (1) aszúsodás (1) August Wilhelm von Babo (1) ausztrál bor (2) Barack Obama (1) Baron Philippe de Rothschild (1) barrique (1) Beaujolais (1) Bécs (1) Béres (1) bikavér (1) biobor (2) birtokbor (1) blanc de blanc (1) blanc de noirs (1) Bock Magnifico (2) Bocuse dOr (2) borászok és celebek (1) borbírálat (4) borbírálók (1) Bordeaux (7) Bordeaux-i fehér borok (1) Bordeaux blanc (1) Bordeaux Margaux Latour Mouton Rothschild Lafite (2) borexport (1) borexport borimport borfogyasztás (1) borhamisítás (2) borillemtan (1) borkereskedelem (1) borkészlet (1) borkóstolás (3) bormarketing (1) bornadrág (1) borszakértők (1) BorTárs ebook (1) borvásár (1) borverseny (7) bor ajándékba (1) bor és szerelem (1) bor étel párosítás (1) botritys cinerea (1) botrytis (1) bourboulenc (1) Bourgogne (1) brazil borászat (1) Brüsszel (1) Budai Vörös (1) Burgundia (2) cabernet gernischt (1) cabernet sauvignon (2) carmenere Chile merlot (1) Carruades (1) Casamayor (1) cava (1) Challenge International du Vin (1) Champagne (5) Changyu (1) chardonnay (2) Chateau Ausone (2) Château Bel Evêque (1) Chateau Bouchoc (1) Chateau DYquem (3) chenin (1) chianti Antinori Santa Cristina sangiovese canaiolo malvasia (1) Chile (1) ciklodextrin (1) clairet (1) clairette (1) Clairette de Die (1) claret (1) CO2 (1) Cognac (1) Concannon (1) Concours Mondial (2) Coravin (1) Crémant (1) Croizet-Bagues (1) Cseke Gábor (1) Cuisine et Vins (1) Decanter (1) Dél-Afrika Stellenboch Tokai Tokaj pinotage hárslevelű (1) dobozos bor (2) Dom Pérignon (1) Don Simon (1) dornfelder (1) dr.Bakonyi Károly (1) Dr.Richard Smart (1) Dr.Ruth Westheimer (1) DWWA (1) E-Bacchus (2) ebook (1) édes borok (1) egri bikavér egri medoc noir (1) ekönyv a borról (1) elbling (1) Elysée (1) Elzász (1) engedmény (1) en primeur (2) Épernay (1) Escudo Rojo (1) estate wine (1) Eszterbauer (1) Etalon (1) Európai Bíróság (1) Európai Unió (1) fahordós érlelés (1) fémdobozos bor (1) Ferenczi Szőlőbirtok (1) filoxéra (1) francia borfogyasztás (1) Francois Holland (1) Frédéric Brochet (1) frizzante (1) furmint (1) gamay (2) garnacha (1) garnacha tinta del país (1) Global Wineries (1) gluténmentes bor (1) Graves (1) GuardaVino (1) Gyöngyös szüret (1) gyöngyözőbor (1) habzóbor (1) házasítás (1) Henkell (1) Hermitage syrah shiraz Crozes-Hermitage Bock Ermitage (1) hordóíz (1) Huelva (1) ISO 9001 (1) italpor (1) Jacques Puisais (1) Jacques Thienpont (1) Jancis Robinson (2) Julian Halasz (1) Kadarissimo (1) Kalifornia (1) kalocsai minta (1) Kaló Imre (2) Katherine Vajda (1) Kemenys (1) kerek sav (1) Kína (1) kínai befektetők (1) kínai bor (1) Kína borimport (3) Kirnbauer (1) Koch Borászat (1) Koczor Pincészet (1) Kokas-hegyi Chardonnay (1) Korbel Natural (1) Langguth (1) Latour (1) La Cave de Pierre (1) Le Froglet (1) Le Pin (1) Lidio Carraro (1) Limoux (1) lisztérzékeny (1) Lynch-Bages (1) malbec (1) malvasia (1) mandulabor (1) Margaux Mouton Rothschild Lafite Rothschild Bock Egri Bikavér (1) marsala Szicília likőrbor (2) Mátra (1) Mayor de Castilla (1) melon de Bourgongne (1) Mészáros (1) Méthode Ancestrale (1) Méthode Traditionnelle (1) Michel Rolland (1) Moet&Chandon (3) monastrell (1) Mondavi (1) Mosel (3) Moselle Luxembourgeoise (1) mourverde (1) Mouton Cadet (1) műanyag boroskehely (1) Müller-Thurgau (2) Muscadet (1) muscat (1) muskotály (1) Napa-völgy (1) Nederburg (1) Németország (1) Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) (1) nerello mascalese (1) nero davola (1) olaszrizling (1) Onyx (1) Opus One (1) Oscar Tobia (1) osztrák borászat (1) osztriga pezsgő Châtelain téri piac (1) Otto Klaebisch (1) pálinka törköly hungaricum (1) parkerizáció (1) petit sirah (1) Petrus (2) pezsgő (4) Phantom (1) Philippe Bourgignon (1) Pierre Richard (1) Pineau de Charentes (1) pinot meunier (1) pinot noir (4) piros tramini (1) Playboy Wine Club (1) Pócz Pincészet (1) Pomerol (1) Pontet-Cantet (1) prosecco (1) rajnai fehér (1) Rauzan-Gassies (1) reserve reserva riserva gran reserva (1) Rioja (1) rivaner (2) rizling (2) rizlingszilváni (2) Robert Hodgson (1) Robert Jean De Vogüé (1) Robert Parker (3) Robin Goldstein (1) Rotschild (1) rozália (1) rozé (1) rozé rousanne marsanne syrah viognier (1) Saint-Emilion (1) Samuel Tinon (1) sancerre pouilly-fumé (1) Sauternes (3) sauvignon blanc (1) sekt (1) sherry (1) shiraz (1) shiraz syrah grenache garnacha zinfandel cirfandli (1) silvaner (1) Simon József (1) Siracusa (1) SIWC (1) spanyol bor (2) spumante (1) sur lie (1) sylvaner (1) syrah (1) szamorodni (1) Széll Tamás (1) széndioxid-kibocsátás (1) Szepsy (1) Szicília (1) Szicília Etna Taormina Savoca (1) Szlovákia (2) szlovák tokaji (1) Szőke Mátyás (1) tablettás bor (1) Taittinger (1) Takler (2) tempranillo (1) teríték (1) Terre de Vins (1) Test Achat (1) The Durand (1) Tokaj (5) Tokaj-Hegyalja (1) tokaji rozé (1) tölgyfa hordó (1) Top100wines (2) történelmi borcímkék (1) Tunupa (1) Új-Zéland (1) vakteszt (1) ViaVoice (1) Vida (1) Vin-Art (1) Vinderpant (1) vino blanco joven (1) vino viejo (1) Vin dAmour (1) vin de primeur (1) vin doux naturel (1) vin gris (1) viognier (1) Virgine Routis (1) visszakóstolás (1) vörös és fehér bor házasítása (1) weinführer (1) wiener gemischter satz (1) Wine Advocate (1) Wine Spectator (2) zalema (1) zöldszilváni (2) Címkefelhő

P.S. I love you

2013.07.20. 18:58 BorTars

Utóirat: szeretlek! Egy ilyen cím és egy ilyen kezdet ellenére nem szerelmes történet következik, de azért egy kis romantika lesz benne. A romantikában ugyanis benne van a váratlan, a meglepetés, az ellentét. Vagyis valami olyasmi, ami velem történt, amikor anyagot gyűjtöttem ehhez az íráshoz. 

Borblogot írni - egyebek mellett - azért jó, mert új ízeket, új fajtákat fedez fel az ember, amihez rengeteg új információ is tartozik. (Borszakértői vizsgámra készülve is az volt a kedves, hogy magam előtt egy-két üveg borral azt mondhattam az érdeklődőknek: én most "tanulok"!) És tanulás közben váratlan felfedezéseket is tehet az ember. De odáig kacskaringós út vezet – egy ilyen kalandról szól ez az írás.



Szóval, a "P.S. I love you" lehet egy szerelmes levél vége (vagy a Beatles örökzöldjének felidézése), de itt mégis mást jelent. Az idézőjeles kifejezés ugyanis egy kaliforniai civil szervezet neve, és a P.S. nem a latin "post scriptum" helyett, hanem a "petit sirah" rövidítéseként áll. A kaliforniai Concannon borászat hozta létre a társaságot, mert ez a fajta az ő „találmányuk” ott Amerikában, és egy ilyen egyesülettel is igyekeznek mindent megtenni a petit sirah népszerűsítéséért. Kaliforniában ugyanis olyan bor készül belőle, ami megérdemli.

Előttem egy kibontott petit sirah palackkal, mellettem a számítógéppel (mintha még mindig a vizsgára tanulnék) a Concannon borászatról szóló írásokat böngészem. Már a negyedik generáció vezeti az immár egy és egy negyed százados családi borászatot. A Concannon família Írországból származik, 1883-ban bordeaux-i fehér szőlőket telepítettek először, és ők kezdtek el először bordeaux-i mintára bort készíteni Kaliforniában, 1961-ben pedig ők készítettek elsőként fajtabort petit sirah szőlőből a tengerentúlon (pedig már 1911-ben telepítettek belőle).

De másban is ők voltak az elsők Amerikában. Ők alkalmaztak először nőt főborászként, még 1950-ben, s lám, micsoda meglepetés: a hölgyet Katherine Vajdának hívták.

Ettől kezdve nem is a petit sirah érdekelt, hanem az, hogy a magyar főborászról megtudjam, amit csak lehet. A Concannon borászat ebben sokat segít, hiszen régi újságcikkeket is közzé tesz honlapján, amelyek érdekes életutat vázolnak föl – de maradnak kérdőjelek, és ha az olvasók tudnak segíteni, hogy a történetet kiegészítsék, azt szívesen veszem.

Fotó: www.concannonvineyard.com

Katherine Vajda kétségtelenül magyar, de a Vajda név a férjéé. Julius, azaz Gyula Vajda és felesége Budapestről érkezett Kaliforniába 1940-ben. Katalin, aki gyerekkorában balettozni tanult, a kivándorlás előtt fővárosi éjszakai mulatókban táncolt. A régi újságkivágások szenzációja tehát a kisebbfajta „amerikai álom”, hogy valaki táncosnőből egy borászat laboratóriumának vezetője lesz. A nehezen kibetűzhető cikkből az derül még ki, hogy a fiatal pár azért döntött a kivándorlás mellett, mert Magyarország egyre jobban belesodródott a II. világháborúba.

Félárbocon a zászló '56 emlékére a Concannon borászatnál
Magyar táncos a borlabor vezetője az íreknél
Katalin Amerikában tehát nem táncosként folytatta, hanem másik (korábbi? eredeti? igazi?) szakmáját választotta: a vegyészetet. Miután férje menedzserként kapott állást Livermoreban, a Cresta Blanca borászatnál, ő a laboratórium vezetője, az angol Edmund Twight mellé került asszisztensnek. S mikor az angol professzor nyugdíjba vonult, Katalin kapta meg a labor vezetését. Tagja lett a kaliforniai bortermelők tanácsadó testületének is, ahol kidolgozták a borkészítés helyi szabályait. Innen szerződtette őt 1950-ben a Concannon Vineyard akkori vezetője, a család második generációját képviselő Captain Joe. (Valaha lovaskapitányként szolgált, ezért emlegette „kapitányként” a család.)

A hatalmas munkabírású, kemény asszonytól azt várták, hogy tudományosan alapozza meg a borászat működését, dolgozza ki a borkészítés – ma talán úgy mondanánk: „minőségbiztosítási rendszerét”. Katherine Vajdát még ma is nagy tisztelettel emlegeti a Concannon borászat jelenlegi vezetője, a negyedik generációt képviselő John Concannon. Blogjában azt írja: „Apám, aki 1960-ban vette át tőle a borászat irányítását, azt mondta, kivételes lehetőség volt, hogy vele, az iparág egyik legtehetségesebb képviselőjével dolgozhatott együtt.”

Katherine Vajda egy moselle-i fajtával is gazdagította a Concannon céget, amely mára a petit sirah legismertebb termelőjévé vált a Livermore-völgyben.

A petit sirah két fajta keresztezéséből jött létre. Egy francia orvos, Francois Durif olyan fajtát akart nemesíteni, amely ellenáll a lisztharmatnak, és kísérletképpen keresztezte a peloursin és a syrah fajtát. A saját neve után durif-nak keresztelt szőlő hiába állt ellen a betegségnek, sűrű tömör fürtjei hajlamosak voltak a rothadásra. Miután a francia klíma alatt nem is termett kiemelkedő minőségű bort, ezért szinte feledésbe is merült. A szárazabb, melegebb Kaliforiában, Ausztráliában és Izraelben viszont nem fenyegette annyira a rothadás, és népszerű fajta válhatott belőle. Amerikában a 20-as évek szesztilalma idején azért kedvelték, mert vastag héja lehetővé tette, hogy nagy távolságra is elszállítsák, ahol aztán eldugott helyeken, titokban, elkészült belőle a tiltott ital.

A petit sirahból készülő testes vörös bor a vastag héjú szőlő miatt tanninban gazdag, a forró klíma miatti magas cukortartalomnak köszönhetően pedig 14 % fölötti alkoholtartalmat is könnyen elér. Rendszerint fekete gyümölcsök aromáját, szilvát, ribizkét, cseresznyét érezni benne, amit az amerikai tölgyfahordók kellemes vajas, vaniliás illatokkal egészíthetnek ki. Persze a borászatok szokásainak és helyi adottságainak megfelelően.

Concannonék egyébként - nem kizárt, hogy Katherin Vajda munkássága miatt is - megkedvelhették a magyaros ízeket. Mostani főborászuk neve ugyanis erre enged következtetni: Julian Halasz. Talán róla szól majd egy következő történet...

Szólj hozzá!

Címkék: Kalifornia Concannon Julian Halasz petit sirah Katherine Vajda

Dobozolnak

2013.06.12. 13:23 BorTars

Ahhoz képest, hogy nem is újdonság, egész nagy szenzáció kezd lenni belőle. A dobozos borból. Nem a 3 literes papírdobozosból, hanem a fémdobozosból. Mint amilyenben a sör, az üdítő és az energiaital is van. Most a franciáknál is piacra dobják. Volt ugyan már belőle egy kevés (a piac mindössze egy százaléka), de jobb fajta bor még nem vette a bátorságot arra, hogy aluminimdobozba bújjék.

A most piacra lépő vállalkozás, a Winestar épp azzal hoz újat, hogy szándéka szerint eredetvédett, minőségi (AOC) francia bort tölt a 187 ml-es bádogdobozba. Egyelőre egyetlen borászat Corbiére-ből adja hozzá a "beltartalmat", de az új cég bizakodik, hogy hamarosan Bordeaux, Bourgone és Cote du Rhone - vagyis a három legnevesebb borvidék sem hiányzik majd a kínálatukból.

Nagyot akar az induló vállalkozás...

A célközönség egyértelműen a fiatalok. Akik eddig is rendszeresen a szájukhoz emelték a fémdobozokat, csak üdítővel, sörrel, energiaitallal. És, ha most kicsit "beleerősítenek", akkor a bort is kipróbálhatják. A jobb borokat, merthogy volt a francia piacon eddig is "canette", ahogy ők mondják, de nem túl jó borokkal.

Az ausztrál borokból egyébként Japánban nagy mennyiségben adnak el "dobozolva", és Németország sem idegenkedik ettől a csomagolástól: 60 millió doboz fogy el belőle évente. (Állítólag a németek - takarékos nemzet lévén - nem szeretnek sokat fizetni az élelmiszerekért, ezért lett nagy sikerük a diszkont élelmiszerboltokban árult olcsó fémdobozos boroknak - bár lehet, hogy ez az egész csak amolyan francia pletyka...)

A Winestar nem remél a németekéhez hasonló mennyiséget az első évben, hiszen másfél millió eurós bevétellel számolnak, ami - ha a 2,5 eurós dobozonkénti árat vesszük - éppen 600 ezer darabot jelent. Egy nem is teljes évben végülis nem rossz indulás.

A cég - ügyesen, a ma divatos érveket felsorakoztatva - igyekszik  hatni a környezetvédelem iránt fogékony fogyasztóra is. Azt mondják, az aluminiumdoboz olcsón, könnyen újrahasznosítható, kisebb a súlya, mint az üvegeké, tehát a szállításakor épp feleannyi energiát használnak el. Ráadásul: ebben a dobozban soha nem lesz dugóízű a bor!

Az előzmény: asztali bor fémdobozban
A csomagolás egyébként az új cég saját fejlesztése. Más ugyanis a belső burkolat, mint a többi ital esetében: ügyelnek arra, hogy a bor nehogy érintkezzen a fémmel. Ettől akár 12 hónapig is eltartható lesz a fémdobozos bor - mondják. És itt kezdődnek az én - személyes - aggályaim, és lehet, hogy nem is vagyok egyedül.

Az eredetvédett, AOC-besorolású borokat épp az különbözteti meg szerényebb minőségű társaitól, hogy érdemes őket eltartani, mert palackban érlelve még fejlődik a bor. Három, öt, vagy a legjobbak akár 15-20 év múlva teljesednek ki. A fémdobozba zárt borra semmi nem hat. Maximum, ha rázzák. De az nem nagyon javít rajta. Nem oxidálódik szépen lassan, ahogy a parafadugón át a palackban tartott bor minimális mértékű levegőt kap az évek során. Vagyis a minőségi bor ilyesfajta, fémdobozos csomagolásának nem sok értelmét látom. Arra jó az egész, hogy egy fokkal jobb bor jusson el vele a célközönséghez, azokhoz, akik eddig mást ittak a hasonló dobozokból. 

Hátha jobban megszeretik a bort, és képesek lesznek "ad abszurdum" palackból és pohárból is fogyasztani.

Szólj hozzá!

Címkék: dobozos bor fémdobozos bor

Antidömping

2013.06.11. 10:18 BorTars

A szigorú brüsszeli bürokraták döntöttek: védővámokkal sújtják a kínai napelemeket, mert  dömpingáron kerülnek be az európai piacra, ami tűrhetetlen. Egyébként az is, de sajnos Kínának ettől még  megvannak a maga eszközei, hogy viszonozza az uniós "gesztust".

Hollande és Barroso: rendkívüli csúcs mégsem lesz
(Fotó: Európai Bizottság)
Az első áldozat: az európai - és elsősorban a francia - borexport, amire védővámot terveznek kivetni a kínaiak. És ha valahol a franciáknak lehet ártani, akkor a bor az egyik ilyen kényes terület. Nem csak azért, mert hogy jön egyáltalán bárki (nem csak Kína) a világon ahhoz, hogy kétségbe vonja a francia bor hegemóniáját (és korlátozza annak forgalmát), hanem azért is, mert az ügy érzékeny érzelmi vonatkozásain túl, hihetetlen nagy pénzek is forognak kockán. A francia bor legnagyobb (!) külföldi felvevőpiaca Kína, évente 140 millió liter francia bort vesznek meg a kínaiak, összesen fél milliárd eurót meghaladó értékben.

Nem véletlen, hogy a francia elnök fejében még az is megfordult, hogy rendkívüli EU-csúcsértekezletet kellene tartani a borháború megakadályozására, de Barrosonak erről sikerült lebeszélnie Francois Hollande-ot.

A kínai védővám bevezetésének terve persze nagyon súlyos helyzetet idéz elő az olasz és a spanyol borászok számára is, a két ország ugyanis mintegy 160 millió eurós forgalmat ér el a kínai piacon.

A számok egyébként elgondolkodtatóak. Ha ugyanis összevetjük a franciákat érintő mennyiséget (140 millió liter), és a forgalmat (kerekítve legyen 500 millió euró), akkor alig több, mint 3 euróért vesznek átlagosan egy liter francia bort a kínaiak. Amit nevezzünk jutányosnak.

De ha tudjuk, amit tudunk - hogy a legdrágább francia borok egyik legnagyobb felvevő piaca is Kína, és az ilyen francia borok literje többszáz eurót is elérhet (sőt!), és ezt a kategóriát levonjuk az 500 millióból, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy igen nagy mennyiségű francia bort adhatnak el Kínában 1-2 eurós dömpingáron. A kifejezés szinte véletlenül "csúszott ki" a számon, de végülis majdhogynem indokoltnak tetszhet a kínai válaszlépés, hiszen a francia borok jórésze - ha igazak a fentebb kikalkulált számok - "erősen nyomott áron" jut el a kínai fogyasztókhoz.

Azzal a  gondolattal is el lehet játszani, tudván, hogy a francia borok hamisítása igen kiterjedt vállalkozás a nagy távol-keleti országban: vajon hogyan is végzik ezek az 1-2 eurós borok?

A bordeaux-i vörösbor legnagyobb külföldi piaca: Kína
(Fotó: dreamstime.com)
Persze, borhamisítás alatt Kínában nem azt kell érteni, mint mifelénk, ahol cukorcefréből készül a bornak nevezett valami. A hamisított bor Kínában nem létező francia borok "sorozatgyártását", kitalált márkanevekkel történő felcímkézését jelenti, amiért jóval többet lehet elkérni és megkapni, mint a kalkuláció utáni 1-2 euró.

A kínaiak ugyanis - már aki teheti, és nagyon sokan vannak, akik megtehetik - mindent megadnak a "márkás" (vagy annak tűnő) termékekért. Rossz nyelvek szerint nem is a márkanév, hanem az ár a fontos. Minél drágább valami, annál jobb. Így lehet nagy pénzekért eladni gyengébb borokat is. A lényeg, hogy a gyakorlatlan, európai írásmódhoz nem annyira szokott kínai vásárló számára hasonlítson egy rangos francia chateau nevére, és sokba is kerüljön.

A bordeaux-i Rothschild birtok egyik vezetője, Christophe Salin mosolygott azon a kreativitáson, ahogy a kínaiak egy-egy betű eltéréssel "lekoppintják" a nagy borok neveit, és sietett megjegyezni, hogy az egész világon nincs már annyi láda 1982-es Chateau Lafite összesen, mint amennyi Kínában cirkulál a piacon. Csak a kínai ládákra "Chatelet" van írva.

A Lafite borászat persze könnyen beszél. Ők már 1996 óta négy különböző azonosítási technikát alkalmaznak a palackjaikon, amiről nem beszélnek. Tehát ők azonnal tudják egy nekik tulajdonított üvegről, hogy eredeti-e vagy sem. S ha Kínában tartanak egy kóstolást, a rendezvény végén az üres palackokat kíméletlenül összezúzzák. 

Mielőtt még valakinek eszébe jutna újratölteni őket... 

Szólj hozzá!

Címkék: borhamisítás borexport Európai Unió Kína Kína borimport

Parkerizáció - nem százas...

2013.06.03. 22:47 BorTars

Két oka volt, hogy gondolkodás nélkül megvettem ezt a garnachát. Egyrészt azért, mert kedvelem a garnachából készült bort. Jött már zavarba kérésemtől elegáns borbolt eladója, amikor készséges akart lenni, látva hogy a spanyol borok között keresgélek. De amikor megtudta, hogy csak garnachából készült fajbort (vin de cépage, varietal wine) szeretnék, lesütött szemmel mentegetőzött, hogy az igen ritka, és nekik nincs. A franciáknál van, grenache-ból, ami ugyanaz a szőlő, de a terroir, a termőhely az más. És a spanyoloknál készülő garnacha nekem izgalmasabb.

A másik ok pedig ez a kis nyakcímke, a 90-es számmal. Hogy Robert Parker ennyire értékeli. (Volt persze harmadik ok is, hogy alig gondolkodtam: az ár. Mert 7 euró alatt, vagyis alig több, mint kétezer forintért megkóstolni egy 90-es "parkerszámú" bort ritkán sikerül.)

Magamon tapasztaltam tehát, hogyan is hat a vásárlóra a Parker-katalógus besorolása: egy jó pontszámnak számokkal alig kifejezhető marketingértéke van. Nem is csoda, hogy a borászok világszerte Robert Parker kegyeit, azaz pontszámait keresik.

Nincs még egy iparág a világon, ahol egyetlen ember ízlése ennyire meghatározná a piacot. Eleget hallunk a pénzvilágról, ahol manapság a három nagy hitelminősítőt szokás kárhoztatni azért, mennyire rosszul végezték a dolgukat, s lám, nyakunkban is a válság évek óta. De ők legalább hárman vannak. Parker viszont egyedül. Legalábbis hozzá mérhető befolyású "borpontozó" nincs még egy a világon. Átalakulóban is van a borászat, méghozzá abba az irányba, hogy a bor inkább a borkritikusok ízlésének, így Robert Parkernek feleljen meg, és ne a hétköznapi borivónak.

A "millió dolláros orr" tulajdonosa: Robert Parker
fotó: www.erobertparker.com
Más lett-e emiatt a bor, mint eddig volt? Igen, intenzívebb, illatosabb, aromásabb, és erősebb,  alkoholosabb is. A borkritikus ugyanis nem iszik, hanem kóstol. Egyetlen kortyot ízlelget, aztán még azt is legtöbbször kiköpi - és ebbe a kortyba kell belesűríteni mindazt, amiről a borász úgy gondolja, hogy a nagy borkritikus számára fontos. S mivel tudott dolog, hogy a kritikusnak korábban melyik stílus tetszett, a maga számára nagy piacot megálmodó borász hajlamos a borait úgy készíteni, hogy kedvezőbb kritikát kapjon. Mert akkor jobban megtalálja a számítását. Ettől a borok sajnos, bizonyos mértékig függetlenednek a termőhelytől, mert a borkritikus kedvenc stílusa felé mozdulnak el: több tölgyfahordó, több vanília, több cseresznye, több alkohol.

Robert Parker eközben tagadja, hogy miatta "parkerizálódnának" a borászatok. A francia bormagazinnak, a Terre de Vin-nek adott interjújában, most májusban arról igyekezett meggyőzni az olvasót, hogy az ő ízlése sokkal összetettebb, és nem ilyen egyszerűen kiismerhető jellemzők alapján állapítja meg a kóstolt borok besorolását. Mint mondta, az újkeletű szakszót a "parkerizációt" nem ő találta ki, de nem tehet ellene, a kifejezés valószínűleg még évtizedekig használatos marad.

96-100: 
Különleges bor, kiteljesedett, összetett, magában hordozza mindazt, ami a fajta jellegzetességeitől várni lehet. Az ilyen borok megszerzéséért, megvásárlásáért és elfogyasztásáért érdemes nagy erőfeszítéseket is tenni.
90-95: 
Kiváló bor, komplex, különleges karaktere van. Röviden: "borzasztó jó" bor.
80-89: 
Valamivel az átlag fölött, egészen a nagyon jóig. Eltérő fokban mutathat finom ízeket, karaktere is lehet, hibái nem szembetűnőek.
70-79: 
Átlagos bor, nem kiemelkedő, de jól elkészített. Lényegében egyszerű, fogyasztható bor.
60-69: 
Átlag alatti, észrevehető borhibákat tartalmaz, mint túlzott sav- vagy/és tannintartalom, nincs jellezgetes íze, illetve hibás íze, aromája van.
50-59: 
Elfogadhatatlannak minősített bor.

Az 50 Parkernél tehát nulla, vagyis egy 100 pontos bor tulajdonképpen "csak" 50-et ér el, de az ötvennél kezdődő skála miatt a lélektanilag sokkel figyelemfelhívóbb 100-at kap. A jellemzőket olvasva nem tudom, mikor került Parker és munkatársai elé utoljára 80 pont alatti bor... (Valamikor 1979-ben tény, hogy Parker 56 pontot adott egy amerikai borra, és azt kérdezte a borászattól, vajon mi a csudát tesznek a cabernet sauvignonjukkal, hogy ennyire ihatatlan bor váluk belőle?)

A 90 fölötti kategóriát két részre is bontották, pedig - ahogy Parkerék leírják - a 90-es és a 99-es is kiváló bor, és kevesen is érik el, mert jó borból nincsen sok. Igaz, a rangsor már 35 éve készül, így a legfelső kategóriában sincsenek már annyira kevesen. Ez derül ki legalábbis, ha belepillantunk a Wine Searcher válogatásába.

A pontozáskor tehát 50-ről indulnak, aztán amit a szemmel meg lehet ítélni (a bor színe és állaga), azért jár 5 pont, az aroma, a buké 15 pontot hozhat, az íz és a lecsengés 20-at. Az összhatás, valamint a bor potenciálja, hogy idővel mivé fejlődhet, még 10 pontot tehet hozzá, így jön ki végül a 100.



Egy-egy Parker-pont értékét (ott a 90 környékén) dollármilliókra teszik. Nem Robert Parker kér érte ennyit, félreértés ne essék, hanem a borászatok számára jelent árban, bevételben ekkora különbséget a borra kapott pontszám. Nem csoda, hogy Parker tudna (és tud is) furcsa dolgokat mesélni. Állítólag egyes francia chateau-k urai lányaik kegyeivel próbálták boraik pontszámát följebb srófolni, de volt bordeaux-i gazda, aki kutyáját eresztette rá a borkritikusra, és amikor Parker kötszert kért volna a sebeire, a borász csak a Wine Advocate (Parker lapja) egy példányát lobogtatta, és a borának adott alacsony pontszámot reklamálta!

Parker persze nem tévedhetetlen. Bár ő büszkén mondja, hogy évente tízezer bort kóstol meg, és az elmúlt évtizedekben megízlelt összes borra emlékszik (sőt, 2-3 pont eltéréssel még a pontszámot is megmondja), a legendáriumokban az áll, hogy 2009-ben egy vakkóstoláson Bordeaux-ban, ahol a 2005-ös csúcsévjárat 15 kiemelkedő borát kellett (volna) felismerni, Parker egyet sem talált el. Sőt, a Gironde bal és jobb partjának borait is összekeverte - ez a francia szakértők előtt alaposan elintézte. Parker, maga, tehát nem 100-as. Főleg, mert egy ilyen vaktesztbe is belement...

Szólj hozzá!

Címkék: garnacha Robert Parker parkerizáció Wine Advocate

"Jönnek a ...szlovákok!"

2013.05.25. 09:24 BorTars

Az 1969-es szomorú emlékű marseille-i magyar focivereség (Magyarország-Csehszlovákia1:4) rádióközvetítésének sokat idézett mondata "Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok!" idéződött fel bennem, amikor a májusban Pozsonyban megrendezett borvilágversenyről olvastam.

A brüsszeli alapítású és székhelyű "Concours Mondial" a világ öt legelismertebb bor (és pezsgő, és más, szőlő alapú szeszesital) bemutatójának egyike, amit 2004 óta rendszeresen a belga fővároson kívül rendeznek. Közép-Európában először Pozsonyba vitték. 

Pedig talán a térségben lett (lehetett?) volna elismertebb bortermelő ország is, amelyik elvállalja a megrendezését. Magyarországnak például kétségtelenül nagyobb rangja van a borvilágban, tízszer annyi minőségi bort állít elő, mint északi szomszédunk. Vagy Románia, amely az előállított bormennyiségben ugyancsak magasan a szlovákok fölött áll. Mégis: "jönnek a ...szlovákok!", akik ügyes "bordiplomáciai" manőverrel megszerezték a "Concours Mondial" rendezési jogát.


Ez persze önmagában még nem baj. De az már elgondolkodtató, vajon a magyar borászat miért nem képviseltette magát rangjához méltón a világ egyik legjelentősebb borversenyén?

Hogy egyébként az-e? Márminthogy az egyik legjelentősebb? Beszéljenek akkor a számok: 50 résztvevő ország, 8200 benevezett borral, amelyek összesen 500 millió palackot képviselnek a világpiacon. Ha 7,5 decis, hagyományos üvegekkel számolunk, akkor ez 350 millió liter. Vagyis nem lehet a résztvevőket egy legyintéssel elintézni...

A legtöbben a franciák voltak (2489 nevezés), aztán a spanyolok (csaknem 1700 borfajta), majd az olaszok (1052) és a portugálok (803 üveg, amiben a portói is benne volt - igaz, az is szőlőből van).
Ők a nagyhatalmak, bár közéjük tartoznának a németek is, akik az éves bortermelési rangsorban elfoglalt helyükhöz képest ezen a versenyen kevesebb borral neveztek. Utánuk jönnének a "középhatalmak" - legalábbis az európai borkészítők között, mint Románia, Görögország, Magyarország, Ausztria, Bulgária. (Ez az EU hivatalos rangsora az elmúlt öt év átlaga alapján. Románia helyzete annyiban sajátos, hogy a minőségi boruk ugyan kevés van, de az előállított mennyiség alapján mégis előkelő helyük van a középmezőnyben.)

Ennek ellenére a románok például 98 bort neveztek, mi csak 28-at. De nálunk több bort neveztek be a bolgárok, a grúzok és a csehek (!) is, hogy csak kelet-közép-európai országokat említsek. Hogy a szlovákok "hazai pályán" 214 borral képviseltették magukat, az nem meglepő, hol tegyenek ki magukért, ha nem otthon. Magukról egyébként úgy nyilatkoztak, hogy fejlődő, de egyelőre "butikméretű" bortermelésük van, exportra alig szállítanak, otthon szinte minden elfogy.

Jóval több borral vettek részt a Concours Mondialon a nálunk kisebb bortermelő bolgárok (47), és a minket épp előző görögök is (168!!), mint mi. Ők, ezek szerint, jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak ennek a huszadszor megrendezett európai bemutatónak, mint mi magyarok.

Lehet, hogy a "Concours Mondial" presztízsben, rangban nem mérhető a bordeaux-i Vinexpohoz, és a pozsonyi sikerek nem hiányoznak majd a magyar borásszakmának (eredmények azért voltak, majd mindjárt látjuk). Mégis, ha először hoznak el egy nemzetközi seregszemlét a mi régiónkba, ráadásul egy olyan területen, ahol mi vagyunk a legjobbak, akkor - ha már nem mi lehettünk a házigazdák - akkor legalább tarolhattunk volna egy a szomszédságunkban rendezett világversenyen. Ehelyett a csupán 28 résztvevő magyar bor közül öt arnyérmet, kettő pedig ezüstöt kapott a 305 borbíráló pontjainak összesítése után. 

A zsűri itt is, mint minden borversenyen, szigorú szabályok szerint működik: három nap alatt, délelőttönként 4 órán át, maximum 50 "mintát" kóstolnak az 5-7 fős bíráló csoportok. Hogy összehangolják az értékelési  szempontokat és az ízvilágot, a zsűrizés kezdete előtt közösen, végigkóstolnak néhány referenciabort, amelyeket együtt jellemeznek. Csak ezután a közös "ízlelési gyakorlat" után fognak hozzá a zsűrizéshez.

Az eredményeket egyébként az  egyik legjobb európai egyetem az UCL, a Leuveni Katolikus Egyetem statisztikai tanszékének segítségével összesítik néhány éve. Kellő alapossággal kidolgozott borbírálati rendszer szerint születnek meg tehát az eredmények - méltán lehet büszke minden borászat a megszerzett címekre. Az érmeket jelző címkék azonnal fel is kerülnek a kereskedelmi forgalomba kerülő üvegekre. A legrangosabb éremből a "nagy aranyérem"-ből azonban egy sem jutott magyar bornak. Szlováknak több is, de szerbnek és montenegróinak is. Vagyis a régiós konkurrenciát sem szabad lebecsülni, mert: "jönnek a..." többiek! Nem árt figyelni rájuk.

1 komment

Címkék: borverseny borbírálat Szlovákia Concours Mondial

Erdélytől Elzászig

2013.04.30. 11:55 BorTars


Szinte kiböki az ember szemét az elnevezés, mégis a meglepetés erejével hatott, amikor olvastam, hogy a zöldszilváni Erdélyből származó szőlőfajta. Hát persze, Transsylvania és sylvaner! (Ennél kisebb etimológiai hasonlóságért is kiáltottak már ki évezredes rokonságot távoli népek között...)

De ez esetben valóban nyomon követhető a sylvaner (a németeknél silvaner) útja: a harmincéves háború utánról (1659-ből) megvannak a feljegyzések arról, hogy Ausztriából telepítették a fajtát Frankhonba (ők nem a franciák, hanem a frankok, Németország középső és nyugati részén). A németek meg is ünnepelték a szilváni 350 éves "születésnapját" 2009-ben. A korabeli történetírókat persze megróhatjuk azért, amiért nem tudták, hogy Erdélyország csak közvetve, vagy még úgy sem tartozott az osztrák császári korona alá, ők nagyvonalúan átsiklottak ezen.

Az egykor népszerű hazai fehér fröccs "alapanyag"
 A sylvaner, vagyis zöldszilváni, ősi fajta, és csak a legmodernebb DNS-vizsgálatok mutatták ki azt, hogy eredete szerint keresztezéssel alakult ki, a traminiból és az österreichisch-weissből (osztrák fehér, ausztriai fehér a magyar megnevezése). A traminit ismerjük, a másik szülő talán már ki is halt, de érdemes megjegyezni, hogy a Bécs melletti Grinzing borainak valaha ez alapozta meg a hírnevét.

A zöldszilváni idővel a legnagyobb területen művelt szőlőfajta lett Németországban, ami nem kis szó, hiszen a rajnai rizlingen is túltett - egészen a hetvenes évekig. De akkor sem a rizling vette vissza a vezető szerepet, hanem az időközben elsöprő népszerűséget szerző Müller-Thurgau. A rejtélyes név valójában a rizlingszilváni, de a németek ezen a néven ismerik. Hermann Müller a svájci Thurgau kantonban 1882-ben keresztezte a rizlinget és a zöldszilvánit, ebből lett a rizlingszilváni, a németeknél Müller-Thurgau vagy máshol rivaner (a ri-zling+sil-vaner mozaikszó segítségével).

Apró tévedés, hogy Hermann Müller silvanerjéről utóbb, DNS-vizsgálatok segítségével kiderült, hogy nem is szilváni volt, hanem egy "madelaine royal" nevű szőlőfajta. Korábban gondolták saszlának (chasselas) is, de az elemzések egyértelművé tették a származását.

Most pedig fejtsük meg, miért is lett annyira népszerű ez a két fajta Németországban. Miért lett a legelterjedtebb szőlő előbb a zöldszilváni, majd a rizlingszilváni? Egyrészt, mert könnyen művelhető, a klímához, talajviszonyokhoz jól alkalmazkodó, bő hozamú fajta, másrészt a rivaner korán érik, és alacsony savtartalma miatt kifejezetten alkalmas volt a németek körében igen divatos, gyümölcsös, édeskés fehérborok készítésére. Arról nem is beszélve, hogy gazdák előtt jobbára két lehetőség állt: cukorrépát termesztenek, vagy szőlőt. Márpedig a szőlőnek jóval nagyobb volt a jövedelmezősége, ezért terjedt rohamosan a népszerű fehér szőlők termőterülete.

Egy díjazott elzászi sylvaner
Aztán jött az 1979-es kemény tél, amikor a fagynak kevésbé ellenálló keresztezett fajta megszenvedte a tartós hideget - a régi rizlingültetvények viszont nem. Az volt a fordulópont, attól kezdve mind a sylvaner, mind a Müller-Thurgau népszerűsége visszaesett. A rizlingszilváni ma már csak a harmadik a rizling és a pinot noir után, a silvaner pedig még hátrább van a sorban.

A határ túloldalán, Elzászban (franciásan: Alsace), ahol ugyancsak nagy becsben vannak a  fehérborok (vörösből csupán a pinot noir engedélyezett), szintén megtalálható a zöldszilváni, a sylvaner. Igaz, a borrégióban nagy bort (grand cru-t) csak egyetlenegy térségben készíthetnek belőle, ott is csak 2006 óta, ami azért jelez valamit.

A négy hagyományos fajta: a gewürtztraminer (fűszeres tramini), rizling, muskotály és a szürkebarát (pinot gris) bárhol Elzászban, bármilyen kombinációban, arányban, házasításban, szolgálhat nagy borok alapjául, a zöldszilváni viszont csak egyedül Zotzenberg vidékén, ahol viszont a muskotályt kiveszik ebből a sorból.  Szilvániból egyedül is készülhet "Sylvaner Grand Cru", de ezt a márkajelzést nem szabad ráírni a címkére, csak annyit, hogy "Zotzenberg Sylvaner". A borvidéknek kijár ennyi, hogy megnevezhesse magát, a nagy borok marketingelőnyét viszont már nem kapja meg. De ha tudjuk, hogy mit is takar a címke, elégedettebben élvezhetjük egy könnyed, friss, gyümölcsös szilváni ízét.

Szólj hozzá!

Címkék: rizling rizlingszilváni silvaner sylvaner zöldszilváni Elzász Alsace rivaner Müller-Thurgau

Mi van a béka feneke alatt?

2013.04.16. 19:06 BorTars


Ha a magyar szólást vesszük alapul, akkor jobb, ha semmi.

Ha a béka egy békácska (Le Froglet), ami a címkén látható, akkor - bor.

Na, milyen is lehet az a bor, ami a béka feneke alatt van! - derülök csöndesen a magam poénján.  Különösképp azért, mert a csomagolás, a tejfölöspohár  lezárásához hasonló  alufólia alatti műanyag talpas pohár - egészen illúzióromboló. (Még akkor is, ha angolul tudók számára a "froglet-goblet" szójáték még humorosnak is tűnhet.)

Amikor Londonban egy kis szupermarketben megláttam a rozét, shirazt, cabernet sauvignont és chardonnayt tartalmazó pohárkákat, arra gondoltam, mire nem képesek egyes borászatok, hogy a "maradékot" a borivókra sózzák. (Amire persze nem ez a legjobb példa, hanem a sípályákon telente forralt borba csomagolt agyoncukrozott, szekfűszegezett lőre - az valóban legtöbbször a maradék, amit még a palackozni is kár.)

Aztán kiderült, hogy a Le Froglet rozé a Daily Mail által a borok Oscar-díjának nevezett International Wine Challenge versenyen a Great Value Champion címet nyerte el. ("Nagy értékbajnok": valószínűleg az árához - és a várakozásokhoz - képest mutathatott fel mégis egész jó minőséget.)

Ehhez persze az kellett, hogy meg is kóstoják - én nem vetemedtem erre. Valahogy úgy éreztem, hogy egy ilyen hordozható műanyagkehely megbontása már az alkoholizmus jelének lenne tekinthető... Előítélet? Talán. Volt bennem ilyesmi kezdetben a dobozos borokkal szemben is, de miután nagyobb vendégségekben kipróbáltam dobozból olyan bort, amit előtte palacból is töltöttem már, rájöttem, nem a csomagolás számít. Vagyis nem kizárt, hogy idővel  a "béka-kehely" láttán is megenyhülök majd.

Mentségemre szolgáljon, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki idegenkedik (vagy idegenkedett) ettől az italozási formától.  A találmány (mármint a légmentesen lezárt műanyag talpas pohárba előre csomagolt bor) ugyanis nem keltette fel azoknak a milliomosoknak az érdeklődését sem, akiknek ezt az ötletet befektetésre ajánlották.

Van ugyanis a brit közszolgálati BBC-ben egy olyan műsor, amelyben öt multimilliomos (fontban) ül a zsűriben, és felsorakoznak előttük a találmányaikat bemutató vállalkozók. Ha az ötlet megtetszik a milliomosoknak, a saját pénzükkel beszállhatnak az üzletbe. Nos, 2009-ben az öt közül egy sem akadt, aki ezt megtette volna, amikor az ötletgazda, James Nash, egyébként csomagolástechnikai szakértő, felajánlotta nekik a lehetőséget. 250 ezer fontért 25 százalékot adott volna a cégéből. Nem kellett.

A bőség zavara: sok-sok kitöltött pohár lefóliázva a polcokon
Illetve mégis. Másnak. Az egyik brit (nem is csak) szupermarketlánc látott benne fantáziát, és lássunk csodát, azóta több, mint negyedmilliót eladtak a boroskelyhekből. 2,5 font majd két deci (187 ml) borért - literenként 13 font fölött van: csaknem 5000 forintot kiárulnak egy liter borból - nem is olyan rossz. (Ennyiért újvilági, chilei vagy ausztrál borból két üveggel is hozzájutni, és azok talán még jobbak is.)  A bor egyébként francia tájbor, a Pays D'Oc térség terméke. A vidék ígéretes, klímája meleg és egyenletes, több nagy borászat is keresi az ottani szőlőtelepítési és fejlesztési lehetőségeket. Ennek ellenére a "békaborról" - díj ide vagy oda - jó bírálatot nem nagyon találni.

S hogy mégis kiknek a körében népszerű a poharas (madjnem azt írtam rosszmájúan: bögrés) bor? Utazók és szabadtéri rendezvények, koncertek, utcabálok résztvevői, valamint a kirándulók, piknikezők között. Ők tették üzleti sikerré a "feltéphető fedelű" műanyag borospoharat. Üzleti sikerré, ami a Dragons Den című gazdasági showműsor csúcsmenedzserei számára egyértelmű kudarc. Mert ők nem látták meg az üzletet abban, amiből mégis az lett. A béka feneke alól is. 

Szólj hozzá!

Címkék: Le Froglet műanyag boroskehely

Virágba borul a magyar bor

2013.04.15. 12:29 BorTars


A kalocsai minta végülis egyszer már bejött. 2011-ben a Forma-1 két pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button is azt viselte overállján, több futamon is. Aztán készült még kalocsai mintás kapuskesztyű Iker Casillas számára, vagyis a színes virágos magyar motívum egyre ismertebbé vált világszerte. Ezért fordulhatott a kalocsai minták felé a tervezők figyelme, amikor a magyar borok egységes arculatához kerestek marketingelemeket. És ha valami már (részben) ismert, akkor arra könnyebb építeni, mint a teljesen ismeretlenre.


Először persze gondolkozzunk el azon, vajon szükség van-e egyáltalán arra, hogy a magyar borra, illetve a magyar boron át Magyarországra kiemelt figyelem irányuljon? Hozzájárulhat-e a magyar bor ahhoz, hogy javuljon az országimázs? Hát, erre nem lehet nemmel (vagy ninccsel) válaszolni, vagyis igen, jó lenne, ha a magyar bor is segítené, hogy minél jobb kép alakuljon ki rólunk a világban. És ezt meg is teheti, mert a magyar bor jó.

Ha mi tudjuk is, hogy melyik bor a mienk, a külföldi számára segíthet, ha színes, jellegzetes motívum hirdeti: ez a bor magyar. (Mert ugyan rajta van az minden palacokon, hogy "Made in Hungary" - legalábbis külföldön - de ahhoz, hogy ezt észrevegyék, kézbe kell venni az üveget, olvasgatni kell a címkét. S ha valaki nem ismeri a magyar bort - és a külföldi átlagember talán, ha a tokajiról hallott - akkor miért tanulmányozna egy ismeretlen palackot? Vagyis az exportra kerülő magyar borokon feltétlenül hasznos a jelzés, hogy igen, én magyar vagyok.)

Ugyanakkor a belföldi forgalomban egyelőre nem látom a hasznát az egységes marketingnek. Ha a borok között válogat valaki, tudja, hogy egy magyar nyelvű címke magyar bort takar, és ezen mit sem változtat, ha szép színesen rá is van rajzolva. Magyarul.

Más lenne, ha az egyes borrégiók alakítanának ki egységes megjelenést a maguk számára. Nem uniformizált címkékre gondolok, de jó lenne, ha a Balaton környékén látnám egy palackról, hogy az "Balatoni Bor", függetlenül attól, hogy azt Feind Lajos csinálta Főkajáron, Szeremley Badacsonyban, vagy Konyári Lellén. Csak Bordeaux példáját mondom: mindegyik ottani boron rajta van, hogy "Grand vin du Bordeaux", bármelyik kisebb tájegység szülötte, jobb part vagy bal part, Médoc, Pomerol, Graves, Saint Emilion, vagy Margaux, hogy csak néhányat említsek.

Kalocsai minta a paláston...
... és a kapszulán
Külföldre tehát jó lenne, ha kialakulna az egységes marketing, mielőbb. 
Kérdéseket persze biztosan föltesznek majd a borászok is. Hogy mi van akkor, ha a kalocsai minta stílusban nem kifejezetten illeszkedik a meglévő designhoz? Mert vannak kifejezetten jó ízléssel megtervezett palackok, amelyek megjelenésével nem harmonizál az egységes design. Erre az esetre lehet jó kompromisszum, ha nem minden marketingelem átvétele kötelező egyszerre. Ha elég csak a paláston (az üveg nyakának felső részét borító, a dugót takaró fólián)  vagy a kapszulán (az üveg száját borító dombornyomásos fólián)  alkalmazni a jelzést, ami egyértelműen jelzi a bor származását.

De kérdés az is, hogy vajon ki fizeti majd a számlát? Pályázni lehet majd a  többletköltségekre? Mi van akkor, ha egy borászat előre kinyomatta a szükséges címkéket?

Vagy mi lesz a korábban palackozott borokkal? Az igazi minőséget ugyanis a régebbi, akár 5-10 éves borok mutathatják meg a világnak. Miért nincs a tervben olyan nyakcímke, amit csak rá lehet akasztani a borra, utólag is?

Csak a palackra kell akasztani
Van olyan aggályom is, hogy a magyar bor nagy offenzívájához nem csupán a marketing hiányzott eddig. Hanem a bor. No, nem a jó bor, mert az lenne. De van-e elég? És van-e szándék a borászok részéről, hogy megmutassuk a világnak: mit is tudunk?

Beszélgettem  egyszer pár szót Kaló Imrével, a "szomolyai remeteként" emlegetett borásszal, aki egyszer rácáfolt erre a névre, és kimozdult Eger mellől Brüsszelbe, egy kárpát-medencei magyar borbemutatóra. Valóban rendkívüli borokat hozott, és mikor kérdeztem, miért nem szállít belőle a világon mindenhová, azt mondta: "Mert nem adják meg érte, amennyit ér!" És ezzel nem ő az egyetlen. Több magyar borásztól is hallottam azóta (szerencsére?), hogy nincsenek értékesítési gondjaik, a hazai piac felveszi termésük legnagyobb részét, ezért nem feltétlenül törekednek a külföld felé.

Márpedig nagy marketingkapmányt - gondolom - úgy lehet csinálni, hogy van elegendő bor is hozzá. Hogy a kalocsai címkét rá is lehessen ragasztani valamire. Vagyis a gomb már megvan, csak jó sok kabát kellene hozzá. Ha meglesz, akár a kedvünk is virágos lehet, nem csak a logó. Még anélkül is, hogy meginnánk a palack tartalmát...



Szólj hozzá!

Címkék: bormarketing kalocsai minta Kaló Imre

Világbajnok bor

2013.03.28. 11:04 BorTars


Fülledt éjszaka volt, és a kis párizsi szállodában csak nyitott ablaknál lehetett aludni a Quartier latin-ben. 1998-at írtunk akkor, és javában zajlott a futball világbajnokság. Ennek megfelelően zsúfolásig tele voltak a szomszédos éttermek, és a szurkolók a tévék előtt is úgy üvöltöttek, mintha a stadionban lettek volna. Az ünneplésnek (vagy hangos kesergésnek) a meccs után sem lett vége még jó darabig, vagyis a semleges szállóvendégek kénytelenek voltak álmatlanul hánykolódni az ágyban.  A magyar válogatott nem volt ott azon a VB-n (sem), így a győztesek örömét, és a vesztesek bánatát egyaránt csak irigyelhettük.

Már csak interneten ...
...árulnak ilyen "ereklyét"
Arra már nem is emlékszem, hogy aznap este ki játszott. De a francia vébé jellegzetes souvenirjére, a focilabdából kinövő, Eiffel-torony formájú borospalackra igen. Erre a „marketingeszközre” több borászat is rácsapott. Hiába, nagy dolgokra képes a kreativitás! (Bár ez az üvegcse nem feltétlenül tartozik közéjük.  Inkább amolyan dizájncenterbe való szépség...)

Sikerült ellenállnom a kísértésnek, hogy vegyek a focilabda talpazaton éktelenkedő Eiffel-toronyból,  és nem is hiszem, hogy eszembe jutott volna ez a rossz álom, ha nem olvasom a Decanter Magazinban, hogy a brazilok már kiválasztották a 2014-es VB hivatalos borszállítóját. Meg is rettentem, hogy egy újabb „érdekességgel” gyarapszik majd az ajándéktárgyak kínálata, de amikor felkerestem a Lidio Carraro borászat honlapját, elkezdtem bízni benne, hogy talán mégsem (bár a kereslet nagy úr, és az igényeket egy jól működő piacgazdaságban bizony ki szokták elégíteni).

A család - és a FIFÁ-nak készülő új márka
Hitvallásuk szerint ugyanis a lehető legtermészetesebben igyekeznek termeszteni a szőlőt, és ez áll hozzájuk közel a borkészítésnél is. Soha nem használnak barrique-hordót az érlelésre, mint mondják, a bornak a termőhely, a talaj tulajdonságai kell, hogy megadják a jellegzetességét, ne az, amiben tárolták. Minden általuk termelt fajtánál a szőlő legnemesebb tulajdonságait igyekeznek kihasználni és megőrizni. Kínálatukban cabernet sauvignon, merlot, tempranillo, tannat, pinot noir és chardonnay szerepel, valamint természetesen ezek egyes házasításai is. Ráadásul még pezsgőjük is van.


A Lidio Carraro nem a legnagyobb és legismertebb brazil borászat, ezért meglepetésszámba megy, hogy ők lettek a FIFA partnerei. A VB-re új márkanévvel is megjelennek: a “Faces” borsorozat lesz egyedül jogosult arra, hogy a FIFA és a 2014-es VB hivatalos emblémáját világszerte felhasználja palackjain. Cserébe ezeket a borokat szolgálják majd fel a különböző FIFA-rendezvényeken. Az első vörösborral már májusban megjelennek.

A Lidio Carraro borászat azzal számol, hogy a FIFÁ-val kötött üzletnek köszönhetően a foci VB-ig megduplázzák majd a forgalmukat.

Szólj hozzá!

Címkék: Lidio Carraro brazil borászat

Két éves cabernet a filoxéra előtti időkből

2013.03.24. 19:18 BorTars


Ellentmondásnak tűnik, de nem az. Egy 2011-es chilei  cabernet sauvignon igenis származhat a filoxéra előtti időkből. A szőlőt ott, az Andok túloldalán ugyanis megkímélte a pusztítás, és léteznek olyan ültetvények, amelyeket még a XIX. század végén telepítettek, és azóta is teremnek.

Egy ilyen bor akadt a kezembe, és megvallom, nem kis izgalommal, de több kérdéssel fogtam a kóstoláshoz. A kérdéseket most is fölteszem, mert azóta sem tudom rájuk a választ.

Mindeddig azt hallottam, hogy a kordonos művelésű szőlő úgy 30 éven át terem, a “gyalogtőkés” pedig tovább, 50-60-ig. Hát akkor hogy létezik, hogy Chilében 130-140 éves tőkék is teremnek? Méghozzá milyet! – természetesen erről is lesz szó mindjárt.

Vajon a filoxéra utáni szőlőtelepítések valóban rövidebb élettartamúak? És ennek oka az lehet, hogy az új telepítések oltványok? (Nem hosszú életű a Trabant alvázon a Mercedes karosszéria...?)

A filoxéra ellen ugyanis az a legkézenfekvőbb védekezés, hogy Amerikából származó, ellenálló fajták  gyökerére oltják rá a minőségi borszőlő fajtákat. Az észak-amerikai Noah, Othello, Elvira vagy Concord ellenáll a gyökértetveknek, de a bora nem jó, ezért kell a jobb fajtákat ráoltani. (Létezik  emellett vegyszeres védekezés is: szénkéneget juttatnak a szőlő gyökeréhez, ami elpusztítja a kártevőt. De van, ahol varangyosbékát ástak el a szőlő gyökeréhez, hogy az majd felfalja a tetveket.)

Chilének az volt a nagy szerencséje, hogy megkímélte az 1800-as évek utolsó évtizedeinek járványa, és fennmaradtak az eredeti szőlőtelepítések. Nem csupán ilyen telepek vannak persze, hiszen ez azt jelentené, hogy a filoxéra járvány után nem lettek volna újabb telepítések, márpedig voltak, szép számmal. De azok már ott is hibridizált minőségi fajták: oltványok, amelyek gyökere nem érzékeny a filoxéra esetleges jelenlétére.

Az “Andok istene” (ezt jelenti a palackon olvasható név: TUNUPA) azonban valóban a filoxéra előtti időkben telepített cabernet sauvignonból készült. Ráadásul a nevezetes Colchauga völgy legelső ültetvényéről származó szőlőből. Ez a cabernet sauvignon tehát még nem volt oltvány, cabernet sauvignon a gyökere is, a szára is, a vesszője is. Más is volt a belőle készült bor, mint bármelyik cabernet sauvignon, amit előtte kóstoltam.

Sokkal lágyabb, selymesebb tanninjai voltak, kevésbé volt savas, “férfias”, mint amire számítottam. Inkább a cabernet franc gyümöcsös simaságát idézte fel számomra. Talán a lecsengése volt rövidebb a vártnál, és abban lehet nyomára bukkani, hogy végül is egy fiatal, alig két éves borról van szó, amely hordót alig-alig látott, szinte azonnal palackba került. Ha ott maradt (volna), akkor  1-2 év érlelés után még ígéretesebb eredményt mutathatna.

Hogy különbözősége az eddig ismert cabernet sauvignonoktól valóban a szőlő korának és “másságának” köszönhető-e – talán a szakértők tudnak rá magyarázatot. Mindenesetre érdemes figyelni arra, ha valahol filoxéra előtti időkből származó szőlő borára bukkan valaki.

Nem kell feltétlenül Chiléig menni érte. Európában is maradtak – néha megmagyarázhatatlan körülmények között –olyan szőlőskertek, amelyeket megkímélt a filoxéra. Például Santorini-szigetén  Görögországban. Az assortyco nevű szőlőről mind a mai napig nem tudják, vajon a növény áll-e ellen a gyökértetveknek, vagy a sziget erősen vulkanikus talajában meg sem él a filoxéra.

Toscanában, a Montalcino-borvidéken is van egy csöpp, fél hektáros szőlő, a Lisini-birtok, amely nem tudni miért, ugyancsak megúszta. “Prefilossera” nevű borukat erről is nevezték el.

Bollinger pezsgő - fotó: Jukka, flickr
Franciaországban három kicsiny birtokon, Champagneban a pinot noirt kímélte meg a járvány. A belőle készült Bollinger  Vieilles Vignes Françaises pezsgő különlegességnek számít, mert sokkal testesebb, kiérleltebb, gazdagabb íze van, mint a cég oltványszőlőből készült italainak.

De menedéket jelent a filoxéra ellen a kvarchomokos talaj is. Provence déli részén, a Rhone-folyó torkolatánál készülnek a Vins des Sables (homoki borok), és filoxérának nyoma sincs. Nem szereti a forró, homokos, szeles vidéket...

Szólj hozzá!

Címkék: cabernet sauvignon filoxéra Chile Tunupa

A para(fa)jelenség vége...?

2013.02.26. 13:02 BorTars

Műanyag dugót először a hetvenes években láttam az egerszóláti olaszrizling palackjában. Így utólag visszagondolva is elég riasztó volt – akkor az elszomorító szegénység jelének véltük, hogy „dollárrelációból” már nincs pénz igazi parafadugóra sem -  ma viszont, amikor a műanyag dugóhoz kezd hozzászokni az ember, a régi hyposüveg zárókupakjához hasonlító minőség borzaszt el inkább. Dugóhúzóval tökéletes illúzióvesztés volt bánni vele: miután a tetején áthatolt rajta, a hegyes spirál ott kalimpált csőszerű üregben. A mai műanyag dugók, legalább formájukban emlékeztetnek a parafa elődökre.

A régi egerszóláti régi címkéje
A parafa az előd, a műanyag viszont nem a kizárólagos utód, hiszen a régi és az új egyre békésebben él meg egymás mellett. Másra való és másra jó az egyik, és másra a másik. S akkor a csavarzárat még nem is említettük. (Apropó csavarzár: a legmeglepőbb találkozás Amerika, ahol a sör sem menekült tőle. A tengerentúlon már évtizedek óta létezik a kupak, amihez nem kell sörnyitó – persze nyitja az is – hanem elég az erős kéz, és lecsavarható a söröskupak is. No és vissza, hogy visszazárható legyen, hiszen ezért találták ki az egészet azok, akik azt hitték, hogy a kis üveg söröknek marad idejük arra, hogy elszálljon belőlük a buborék... De vissza a borosdugókhoz.)
A legnagyobb dugóhatalom Portugália, de Korzikán is nagy ültetvények vannak. Én is szó szerint megsajnáltam az ott látott paratölgyeket, mert valóban siralmas látvány, amikor lefejtik a kérgét, hogy földarabolják és milliószám készítsék a dugókat belőle. Azt mondják, több, mint egy évtized kell, hogy a kéreg ismét megvastagodjon. Vagyis, a természetvédőket i s meg lehet érteni (ahogy az állatvédőket is), de a parafadugó még mindig szebb látvány, mint a műanyag, és ezért inkább a dugó nyomában csurgó borra, és nem a lehántolt paratölgyre  szoktam gondolni. (Báránysültnél sem gondolunk az eredetére, mint ahogy rántott csirkénél, vagy a halászlénél sem.)

A parafadugó végnapjai?
 
Egy ideig gyűjtögettem a szép dugókat. De nincs annyi hely, hogy tárolni lehessen őket. Persze, ha igazán szép címert, emblémát látok egy dugón, nem állom meg, hogy meg ne tartsam.
A parafa bizonyos mértékig újrahasznosítható, hiszen az elhasznált dugó felaprítható, és újra formára préselhető – ki tudja van-e vége ennek a folyamatnak? Mindenesetre a „jobb borok” ritkán kerülnek darálékből készült dugó alá...

A műanyag egyébként nem (csak) környezetvédelmi megfontolások miatt kezdi kiszorítani a palackokból a parafát. Azoknál a boroknál, ahol a palackos érlelésnek korlátozott a szerepe (fehér borok, rozék vagy rövid élettartamú, reduktív vörösborok), ahol a parafán évek alatt esetleg lassan átjutó oxigén nem ad sokat hozzá a bor fejlődéséhez, ott tökéletesen megfelel a műanyagdugó. Vagy a csavarzár. De nem mindegy, melyik.

Szakértők ugyanis még arra is felhívják a figyelmet, hogy a csavarzár alatt a palack nyakában több levegő marad, mint a műanyag dugó alatt – ez is befolyásolhatja, hogy egy borból a palackban mi lesz a tárolás során.

Feltehetően ez magyarázza a hagyományos parafadugók hossza közötti különbséget is: a borászok tudják, hogy a hordós érlelés után, a palackban lévő bornak mennyi levegőre van szüksége ahhoz, hogy a lehető legjobb eredmény alakuljon ki évek múlva. Gondoljuk csak el: egy bordeaux-i csúcsbor három éves hordós érlelés után kerül a palackba, de utána még 10-12 évet (vagy többet) is eltölt a parafadugó mögött.
Az olaszok nemrég beadták a derekukat. Az eredetvédett minőségi borokat ugyanis eddig nem lehetett szintetikus anyagokkal lezárni (műanyagdugóval vagy csavarzárral) – de 2012 októberében megváltozott a helyzet.  A lehetőség persze nem jelent azonnali változást, de elindíthat egy folyamatot.

A műanyagdugók egyik legnagyobb gyártója eddig arról panaszkodott, hogy a piac 30 százalékáról a korlátozások miatt egyszerűen ki volt tiltva, de a döntés nem jelenti azt, hogy azonnal ugrásszerűen meg is nő majd plasztikdugók iránti igény. (Megjegyzem, az eddigi majd 2,5 milliárdos darabszám is elképesztő volt – nem beszélve a legnagyobb parafadugógyár 3 milliárd darabos teljesítményéről. És ez csak a két legnagyobb dugógyár...)

Szólj hozzá!

Ősszőlő

2013.02.16. 20:14 BorTars

Ha volt ilyen, akkor minden bizonnyal ezt vitte fel a bárkára Noé is az özönvíz előtt.

Hamburgi muskotály: ez épp kékszőlő (Fotó: KetaiBlogger-flickr)

Van ugyanis  egy szőlőfajta, amelynek annyiféle változata alakult ki, hogy egyes vélemények szerint akár mindegyik ma létező szőlőfajta ebből eredezhet. Van belőle kékszőlő is , fehér is, termesztik csemegeszőlőnek és borszőlőnek egyaránt, ahol a szőlő megterem, szinte mindenhol a  világon. Ennyiből persze még nehéz lehet kitalálni, hogy melyik is ez a fajta, de ha az illatot megérzi valaki, lefogadom, hogy még a gyakorlatlanok is azonnan felismernék a muskotály jellegzetes illatát.

Nálunk a sárgamuskotály (muscat lunel) belőle a legnevezetesebb, amely Tokaj-Hegyalja egyik elfogadott fajtája, aszúkészítéshez is felhasználható. De muskotályból készül a franciáknál a „vin doux naturel” , az édes természetes bor – ami nem is annyira természetes, mert az alkoholos erjedést  nem termászetes úton, hanem tíz százaléknyi tiszta szőlőpárlat hozzáadásával állítják meg, amitől alaposan megnő az édeskés bor ereje. (Az egyik legnevesebb „VDN” szülőhelye Beaume de Venise, aminek meg semmi köze  Velencéhez, még akkor sem, ha a franciák a lagúnák városát is így nevezik.)

Az édes muskotály egyik hazája: Beaume de Venise (Fotó Philip Capper)
A görögök a Metaxa készítéséhez használják a muskotályt, az olaszok Asti édes habzóborát köszönhetik neki. A franciák is csinálnak belőle pezsgőt, no nem Champagneban, hanem Die városában, a Clairette de Die lesz belőle.

Az egyik muskotály fajtát a spanyolok a sherryhez használják, és Madeirán is lehet ez az ottani édes bor alapja. Összesen többszáz muskotályfélét ismernek a szakértők, de az elnevezések között sok az átfedés is. Van tehát mit nézegetni, tanulmányozni a borosüvegek címkéjén, ha ki akarja ismerni magát az ember.


Nem muskotály: muscadet
(vagy "dinnyelé")
De mégsem mindig sikerül. Könnyű lenne például azt hinni, hogy a Muscadet is a muskotály egyik elnevezését takarja. Én sokáig épp ezért nem is próbálkoztam vele, mert az édes borokat nem nagyon kedvelem. De a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, és időről időre nézegetni kezdtem a hosszúnyakú üveget. Így derült ki, hogy nem muskotályból készül, hanem a „melon de bourgongne” nevű szőlőből. Burgundiai dinnye.Talán illata miatt kapta a nevet ez a fajta, bár a borra ez már egyáltalán nem jellemző. A melon egykor Burgundia legelterjedtebb fehér szőlőfajtája volt, de aztán valamelyik uralkodó betiltotta – így került át holland kereskedők közreműködésével Bretange-tól délre,  az Atlanti partvidékre, a Loire-torkolat környékére. No, nem kifejezetten bort akartak csinálni belőle a hollandok, hanem borpárlat készítéséhez kerestek egy semleges ízű fajtát.

Egyébként érdekes ez az évszázados burgundiai szigorúság: a pinot noir is úgy válhatott uralkodó vörös fajtává, hogy a valaha elterjedtebb gamay termesztését ugyancsak megtiltották. Csak Beaujolaisban tartottak ki mellette, megjegyzem, nem is emelkedett burgundiai magasságokba az ottani bor. S lám, a legnevesebb burgundiai fehér, a chardonnay is kapott egy kis „lökést” attól, hogy a melon-t tiltani kezdték.

Más tehát a muskotály (muscat), és más a Muscadet – bár a név hasonló. Az egyik kifejezetten erős, jellegzetes virágillatáról ismert, a másik neve pedig a nyelvészek fejtegetése szerint azt jelenti, olyan bor, aminek „musk” illata van (...noha valójában nincs). A „musk” nem más, mint a nevezetes pézsmaillat, ami századok óta izgatja az emberiséget.

A rejtély valójában csak annyi, hogy miért visel ilyen nevet egy igencsak átlagos illatú bor, a muscadet? Mert hiába próbálkoznak vele a borászok, a különleges eljárások dacára sem sikerül nevéhez méltó csábító illattal ellátni a „melon”-szőlőből készülő bort. Előírhatják, hogy tavaszig az elhalt élesztőn tartandó az újbor (ezt jelzi a „sur lie” felirat), engedhetik, hogy fel is kavarják a leülepedett élesztőt (ezt hívják batonnage-nak), meg is tilthatják, hogy leszűrjék az így kezelt muscadetet, sokat nem javítanak rajta. Teltebb, testesebb lesz mindezektől, de így is csak könnyű, friss, száraz bor marad, amit legfeljebb osztriga és tenger gyümölcsei mellé ajánlanak.
Ott a óceán partján még így is fogy belőle szépen.

Szólj hozzá!

Címkék: muskotály muscat sur lie Muscadet melon de Bourgongne vin doux naturel

Obama pezsgője

2013.01.14. 18:33 BorTars



Nem volt elég, hogy az eladások rohamos csökkenése miatt 2012 rosszul végződött, az új év is rosszul kezdődött a francia pezsgő hívei számára. Nem kisebb intézménnyel kerültek összetűzésbe, mint a washingtoni Fehér Házzal. Igaz, nem a franciák tehetnek róla!

Az amerikaiak elkövették azt a „botorságot”, hogy Obama elnök második ciklusának hivatalos beiktatási vacsoráján nem francia pezsgőt szolgálnak fel. De nem ezzel van a baj. A nagyobb gond az, hogy a kaliforniai pezsgőt, amit a desszert, az almáspite mellé kínálnak, „champagne”-ként írták az étlapra, ami – a legtöbb országban, amely erről megállapodott Franciaországgal – szigorúan tilos.

A 2006-ban aláírt francia-amerikai névhasználati egyezmény egyébként nem visszamenőleges hatályú, tehát a régebbi palackozású amerikai pezsgőkön szerepelhet még a „champagne” kifejezés, vagyis nem kell újracímkézni a régi palackokat. Az elnöki beiktatáson kínált „KORBEL Natural” Russian River Valley Champagne is korábbi palackozás, tehát a címkével nincs is gond. A franciák attól borultak ki – és ennek a Champagne Bureau (a rangos pezsgőkészítők washingtoni képviselete) hangot is adott –, hogy a vacsorára kinyomtatott étlapon másképp kellett volna írni az ital nevét.

Méthode Champenoise - az "amerikai" helyesírás is bírálható
A menüsorban ugyanis ez olvasható: Korbel Natural, Special Inaugural Cuvée Champagne, California. Nos, a két  utolsó szó sorrendje háborította fel a franciákat. Helyesen csak „California Champagne” lehetett volna. Az amerikaiak ugyanis a megállapodásban másoknál kedvezőbb pozíciót tudtak kiharcolni maguknak azzal, hogy végülis használhatják a „champagne” szót, de csak a készítés helyével együtt „California Champagne”, vagy „New York Champagne” kifejezésként. De ezt a „könnyített” feltételt sem tartották be.

A hiba persze nem helyrehozhatatlan. A beiktatási menüt egyelőre ugyanis csak a sajtóban tették közzé. A francia tiltakozás nyomán a beiktatási vacsora kongresszusi szervezői sietve közölték is, hogy a kinyomtatott hivatalos menükártyán pontosítják majd a pezsgő nevét. Vagyis az egész közjáték nem egyéb, mint „vihar egy kanál pezsgőben.” De azt mindenképpen jelzi, hogy a márkanevek, a földrajzi jelzések használata kényes kérdés. Gondoljuk csak el, hogy mi mennyire érzékenyek vagyunk a  tokajira!

Szólj hozzá!

Címkék: pezsgő Barack Obama Champagne Korbel Natural

Bajban a kurrens konkurrens?

2013.01.06. 12:26 BorTars



Tokaj legnagyobb vetélytársa, a francia Chateau d’Yquem nemrég bejelentette: nem készítenek 2012-es évjáratot. Nem lett olyan a termés, amiből a világ talán legrangosabb édes borát olyan minőségben elkészíthetnék, amely méltó lehet arra, hogy folytassa, megőrizze a bordeaux-i borászat hagyományait. A Chateau d’Yquem a világ egyik legdrágább fehérbora, és 20 éve egyszer sem fordult elő, hogy  ne készítettek volna belőle. Az időjárás azonban nem volt kegyes hozzájuk.

A világ egyik legdrágább fehérbora: 200 euró körül van egy palack
Bordeauxban elsősorban a vörösborok adnak rangot a borászatoknak, de van egy megye, Sauternes, ahol a fehérbor az egyeduralkodó. Méghozzá olyan szőlőből, amit a botrytis cinerea gomba tett töppedté. Vagyis ugyanaz történik, mint Tokajban: ködös őszi hajnalokon a nemespenész megtelepszik a szőlőszemeken, felszívja belőlük a vizet, hogy idővel ne maradjon más, csak a sűrű, édes, cukros, barnás héjú fürt. Napközben, ha száraz az idő, felszáll a a köd, az aranyló őszi napfény felszárítja a párát, hogy ne kezdődjön meg a rothadás, majd másnap reggel kezdődik az egész elölről, és ez így megy napokon át.

Tokajban a furminttal,  sárga muskotállyal, hárslevelűvel  történik ez, Sauternben a semillonnal, sauvignon blanc-nal. De nem mindig.

A Chateau d’Yquem dűlőin az idén például nem. Végigcsinálták ugyan a szüretet, de az első kóstolások után úgy döntöttek:  a bor nem érné el azt a minőséget, hogy megkaphassa a rangos címkét, ezért inkább kihagyják a 2012-es évjáratot.

Hogy más néven esetleg palackozzák-e a bort, nem tudni. A nagy borászatoknál gyakorlat, hogy a csúcsborukból sem készítenek annyit, amennyit csak tudnak, hiszen nem akarják rontani a saját üzletüket: inkább kevesebbet adnak el, de jobb áron, mintsemhogy a nyakukon maradjon a készlet egy része. Rendkívül alapos válogatás után csakis a legeslegjobb minőség kerül a „csúcsborba” – a maradékból más néven, úgynevezett „második bort”készítenek. (Ez a bor is ugyanarról a dűlőről származik tehát, ugyanaz a borász készíti, ezért fel is ismerhető benne a csúcsbor több jellegzetessége, a minősége mégis más. No és az ára is...)

A Chateau d’Yquem is készít más bort, mint a híres édeset, de az jellegében teljesen különböző. A szüret közeledtével választanak ki olyan sorokat, amelyek a kiváló száraz fehér bor, az „Y” alapjául szolgálnak – sauvignon is, semillon is kerül bele.

De az idén „Y” ha lesz, az már hónapokkal ezelőtt eldőlt, hiszen azt a szőlőt a botrytis cinerea érkezése előtt le kellett szedni. A botrytis-es szemekből csak a Chateau d’Yquem készül.

A fehérborok között csillagászatinak nevezhető 200 eurós palackonkénti árnak azért van magyarázata. Amellett, hogy meg kell fizetni a márkanevet és a minőséget, a borkészítés magas költségei is indokolják, hogy miért kérnek ennyit egy palack Chateau d’Yquem-ért.

A száz hektárnál valamivel nagyobb birtokon 80 százalékban semillont, 20 százalékban sauvignon blanc-t termesztenek. De olyan szigorú terméskorlátozással, hogy egy-egy tőke talán, ha egy pohár bort terem. A termésátlaguk hektáronként 9 hektoliter, aminek az az oka, hogy 20 alkoholfokos mustot akarnak elérni, és ehhez 360 gramm/literes cukortartalomra van szükség. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a nemesrothadást okozó botrytis gomba hosszabb időn át telepedhet meg a szőlőszemeken. A bogyó héja elvékonyodik, és belülről a víztartalom gyorsabban elpárolog. Így lesz egyre sűrűbb és édesebb a barnuló, zsugorodó szőlőszem. (És ha ilyenkor jön az eső, a nedvességtől felgyorsul a rothadás, és a termés menthetetlen.) Ha minden rendben megy, mire 18 fokról elérik a kívánt 20 alkoholfokot, a mustnak a térfogata a felére is csökkenhet. Ezért lesz olyan kevés bor egy hektárról.

Sauternes: a botrytises fürt alig ad mustot
Oka még a drágaságnak a sok kétkezi munka is. Gyakran ritkítják a szőlősorok leveleit: elsősorban a déli-délkeleti oldalon, hogy több nap érje a fürtöket. Nyugat felől inkább meghagyják, mert a levelek védenek az óceán felől érkező eső ellen. De a legnehezebb munka a szüret, a töpörödő fürtök miatt legalább négyszer járja végig a teljes területet a 100 idénymunkás. Volt olyan év, amikor tízszer is vissza kellett térniük.

A leszedett barna fürtök azonnal a présbe kerülnek, a mustot pedig még aznap este vadonatúj barrique hordókba töltik át. Ott születik meg a bor, amelyről ezután három évig csak bennfentes szakmai körök kóstolásai alapján hallani. Az ilyen vélemények, visszajelzések alapján születik meg az évjárat besorolása, és majdan az ár is.

Tokajnak – ha 2012-ben jó bor született - talán kedvez, hogy bajban a konkurrencia. Nyílhat számukra egy rés a márkás, édes borok piacán.

Szólj hozzá!

Címkék: Tokaj Chateau DYquem Sauternes aszúsodás édes borok Bordeaux-i fehér borok botritys cinerea

Nálunk vajon avinálunk?

2012.12.16. 19:31 BorTars



Amikor a sherry vagy a portói alapját képező borhoz (de ide kell sorolni a szicíliai marsalát is)  alkoholt adnak, annyi történik, hogy az erjedést okozó élesztőgombák elhalnak, idő előtt leáll az erjedés, magas marad a borban a cukorszint, édes is, meg erős is lesz a készülő bor. Ezt az eljárást nevezik „avinálás”-nak. Hogy miért csinálják? Valaha a sherryt, portóit, marsalát hosszú tengeri úton szállították Angliába, és a bor alkohollal stabilizálva megőrizte minőségét még a háborgó tengeren is. 

A hozzáadott alkohol ellenére a sherry vagy a portói nem ugyanaz az ital, hiszen más szőlőből,  másfajta érlelési eljárással, és nem utolsósorban máshol, másképp készül. Marsala környékén még az is előfordul, hogy mandulaolajat is kevernek a borba, ebből lesz a vino alla mandorla, azaz a mandulabor, ami már kifejezetten likőrszerű ital.

Az avinálásról gyakran szó esik Magyarországon is, kiváltképp az „aszúháború” utóvédharcai során. Valaha ugyanis Tokajban ishasználták ezt az eljárást, ami 1991 óta már borhamisításnak számít. 1893 és 1907 között, valamint 1924-től 1991-ig engedélyezett volt, azóta nem. A változtatás időben egybeesett azzal, hogy a 90-es évek elején több tokaji szőlőbirtok francia kézbe került, és az új szabályozás az új borászati technológiát meghonosító külföldieknek kedvezett. Akkor kezdődött az aszúháború egyik nagy csatája.

Aszú és szamorodni, francia termelőtől egy párizsi üzletben
De menjünk kicsit korábbra. Miért volt szükség egyáltalán arra, hogy a tokajiba alkoholt öntsenek? A hagyományos hordós érlelés szabályai szerint egy aszút annyi évig kell a hordóban érlelni, ahány puttonyos az aszú.  A 6 puttonyost tehát hat évig. De mi történik a borral a hordóban (kivált akkor, ha csak háromnegyedig töltik, mint ahogy Tokajban volt szokás)? Párolog! És azzal csökken az alkoholtartalma. Márpedig ha csökken az alkoholtartalom, ismét beindul az erjedés, és az élesztőgombák fogyasztják a megmaradt cukrot. Évente 20-30 grammot literenként. Egy 6 puttonyos aszúban – azt mondják – 180 grammot ér el a cukortartalom, és az alkoholtartalma 12-13 százalék. Az évekig tartó érlelés, párolgás alatt, miközben csökken az alkoholtartalom, szép lassan elillan a borból a cukor is. De ha egy kis alkohol kerül a borba, pótoljuk vele az elpárolgást, megakadályozzuk az erjedés beindulását, és megőrizzük a cukortartalmat is. Vagyis a hosszú hordós érlelést kiválóan kiegészítené az avinálás.

De a szabály megváltozott. A 6 puttonyos aszút sem kell hat évig érlelni. A törvény két év hordós érlelést és legalább egy éves palackos érlelést ír elő minden tokaju aszúnál, függetlenül attól, hány puttonyos. 

(Ez szerepel a Brüsszelbe elküldött termékleírásban is, az e-Bacchusban: „Az aszú „bor, amely úgy készül, hogy újbort, mustot vagy erjedésben lévő újbort öntenek aszúsodott szőlőszemekre, és amelyet legalább három éven keresztül érlelnek (ebből két évig hordóban). A cukor és a cukormentes tartalom szintjét szintén meghatározzák. Csak a „Tokaji” oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel használható”.  

És még jó hogy zárójelben vagyunk, mert azt amúgy is csak zárójelben merném megkérdezni, hogy vajon azonos-e az aszú és az aszúeszencia? Mert a hivatalos leírás szó szerint megegyezik a két dolog esetében. Márpedig, ha azonos a leírás, mi a különbség?  Még szerencse, hogy az eszencia leírása más: „Aszúsodott szemekből nyert szőlőlé, amely saját súlyánál fogva préselődik ki a gyűjtőedényből. Maradékcukor-tartalom: legalább 450 g/l. Cukormentes extrakt: legalább 50 g/l. Csak a „Tokaji” oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel használható.”)

Újabb szerény kérdés, hogy az aszú EU-ba benyújtott leírása miért ennyire csökevényes? Miért nem mondja meg pontosan, miből, mire, mennyi szükségeltetik? Hány liter borhoz – mennyi aszúsodott szőlőszem? Ismerjük ugyan a gönczi hordót (135,6 liter) és az aszúszemek mértékegységét, a puttonyt (22-27 kg), de a leírásban ebből semmi nem szerepel...

A szabály változása kétségtelenül egybeesett a franciák tokaji megjelenésével, így vesztett csataként élték meg sokan az aszúháború újabb ütközetét. „Azért van az egész, hogy a franciák már három év után piacra dobhassák a hatputtonyos aszút is” – lehetett mondani a látszat alapján.

Az aszúkészítés újraszabályozása azonban nem a „franciák kedvére” történt. A legnevesebb bordeaux-i fehérbor készítője, a ChateauD’Yquem bizonyára nem bánta volna, ha Tokajban korlátozás nélkül avinálhatnak, mert akkor az egyik legjelentősebb versenytársra rásüthette volna  a bélyeget, hogy a tokaji csak egy portói-hasonmás, egy brandyvel felerősített keverék, míg az övé az igazi, tiszta, aszúsodott szőlőből készített édes bor. Nos nem. Nem csak az övé. De ehhez az kell, hogy a tokaji lehessen „a világ természetes édes borainak referenciája”. Azzal pedig az avinálás nem fér össze.


Ahol a tokaji nem ismeretlen

A franciák egyébként barátkoznak Tokajjal. Ami azért nagy szó, mert sokáig Tokay néven egy elzászi borfajtát ismertek elsősorban, ami egy európai bírósági döntés nyomán ma már nem használatos.  Tokaj ugyanis csak a hegyaljai borok elnevezésekor használható. Arra a Tokajra, amiről egy hazai borászat honlapján a következő olvasható: „Tokaj ma az egyetlen ismert bor-szuperbrend a nagyvilágban”. S ez a hazai borászat francia tulajdonban van. Samuel Tinon az elsők között érkezett Magyarországra, és hozta magával a bordeaux-i ismereteket, hogy Tokajban kamatoztassa tudását.

Párizsban amikor a Defense negyed egyik elegáns borüzletébe betértem, elégedetten láttam, hogy aszú is, szamorodni is van a polcokon, sőt, a sommelier külön ajánlata is az egyik tokaji bor volt. Csak most láttam, amikor a képeket megtaláltam, hogy Samuel Tinon neve áll a címkén. Ha a Tokajban megtelepedett francia borászok nem tesznek mást, mint hoznak magukkal egy kis szaktudást, és cserébe visznek a világba sokfelé magyar tokajit, már nem lehetünk vesztesek. Az általuk kitaposott ösvényre más magyar borok is rátalálhatnak. Tokajból vagy más borvidékeinkről.

Szólj hozzá!

Címkék: szamorodni aszú mandulabor Tokaj Chateau DYquem E-Bacchus Samuel Tinon

Tokaj vagy Tokajská?

2012.11.09. 19:40 BorTars



Magyarország pert vesztett Luxemburgban, az Európai Unió bíróságán. Megtámadtuk ugyanis, hogy Szlovákia kérésére az Európai Bizottság bejegyezte az elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az E-Bacchusba a „Vinohradnícka oblast’ Tokaj” elnevezést, vagyis a Tokaj borvidék nevét szlovákul.

A luxemburgi taláros testület

Hogy miért perelt Magyarország, amikor a történelmi Tokaji borvidék átnyúlik Szlovákia területére is, és Szlovákiának joga van használni a Tokaj elnevezést? Azért, mert Szlovákia korábban más néven, „Tokajská/Tokajské/Tokajsky Vinohradnícka oblast” néven kérte az első regisztrációt, majd egyszercsak ezt megváltoztatta. A szlovákok arra hivatkoztak, hogy az első regisztráció 2009-ben téves volt, mert a szlovák bortörvény már akkor is (2005 óta) úgy nevezte meg Tokaj-Hegyalja szlovákiai részét, ahogy most jóváhagyták: „Vinohradnícka oblast’ Tokaj”. Tehát a bíróság azzal, hogy Szlovákiának adott igazat, végülisnem Magyarországot marasztalta el, hanem Brüsszelt, ugyanis az Európai Bizottság követett el hibát, amikor a már érvénytelen elnevezést fogadta be az elektronikus nyilvántartásba. 

Annak persze meglenne a piaci jelentősége, hogyha csak magyar bort lehetne olyan címkével ellátni, amin az áll, hogy Tokaj. Akkor már a címkéről látható lenne, hogy az a bor magyar, a Tokajská/Tokajské/Tokajsky pedig ugyanannak a borvidéknek a szlovákiai területén készült. Most a szlovákiai palckokon is ugyanaz a helymegjelölés szerepelhet, a fogyasztónak kell találgatnia, hogy a tokaji magyar-e vagy sem. 

Ezért érthető, ha Magyarország igyekezett kihasználni a per által adódó lehetőséget, hogy Tokaj csak magyar boré lehessen. De ha nem ez lett az ítélet, az sem katasztrófa.

Szlovákiai hagyományos borászati eljárások: aszúnak nincs nyoma

Szerintem sokkal fontosabb ennél, hogy az „igazi márkanév”: az „aszú” – csak a magyaroké. Az emlegetett – és jópár esetben pontatlansága miatt meg is kérdőjelezhető – elektronikus borregiszter, az E-Bacchus ugyanis a hagyományos borkészítési eljárások között csak Magyarország esetében sorolja fel az aszú elnevezést. Vagyis az a kifejezés, hogy „Tokaji aszú” csak magyar bor címkéjén szerepelhet. És ettől kezdve teljesen mellékes, hogy a szlovák borászok már két puttonyos aszút is szeretnének készíteni, a magyarok pedig csak háromtól használják az aszút – mert a szlovákiai területeken aszú egyszerűen nem készíthető.

Lehet, hogy ez egyszerű nyelvi kérdés: szlovákul az aszúsodott szemeket cibebának (mazsolának) mondják, az aszút nem használják, nem értik, a kifejezést a címkén nem akarják feltüntetni. Ezzel az aszúkészítés joga kizárólagosan Magyarországé.

Nyelvi kérdés persze az is, hogy más határon átnyúló borvidéken, a Mosel mentén, Luxemburgban és Németországban más-más neve van az ugyanazon borvidéken készülő bornak. A németeknél Mosel, a luxemburgiaknál Moselle Luxembourgeoise. Ráadásul közösen döntenek a borkészítés helyi szabályairól – amiben példát mutatnak Tokajnak. A magyar és a szlovák borászok között ugyanis még mindig nincs megegyezés. Ha a moseli jó példa „ragadós lenne”, akkor nem lenne kérdéses, hogy egy nemzetközi borvidéken az lehet csak a meghatározó eljárás, amelyik a nagyobbik területen érvényes.

Legalább két évig fahordóban érlelődik az aszú
Nem csóválhatja „a farok a kutyát”: Tokaj esetében a szlovákiai borosgazdáknak illenék elfogadni a magyar borászok gyakorlatát, ha az elnevezést, a márkanevet, „Tokaj”-t használni akarják. 

Ezért fájhat sokaknak az uniós döntés: az elektronikus regisztrációban és a bírósági ítéletben is Szlovákia úgy kapta meg a Tokaj nevet, hogy a mértékadó borászati gyakorlat elfogadásáról nem egyezett meg a magyarokkal. Vagyis a helyzet lehet, hogy jogszerű, de az igazságérzetünk mégsem teljesen nyugodt.

Szólj hozzá!

Címkék: Szlovákia Tokaj Mosel E-Bacchus Moselle Luxembourgeoise

Brüsszelben spórolnak a boron

2012.10.22. 09:30 BorTars



Ebben az évben eddig csak ötezer euróért vásárolt bort az unió kormányzati szintű üléseit (a miniszteri üléseket és a csúcstalálkozókat) szervező Európai Tanács. A beszerzés igényességét ismerve, ez legfeljebb párszáz üveg bor lehet. Tavaly még 37 ezer eurót, 2010-ben pedig 90 ezer eurót költöttek borra.

Attól persze nem kell tartani, hogy „kiszáradnának a pincék”! Még így is több, mint 27 ezer palack van raktáron – és töményebb szeszből is van bő ezer üveggel, írja a European Voice. A borkészlet összetétele: 73 százalék vörös, 24 fehér, és alig 3 százalék pezsgő. Merthogy pezsgődurranásos ünneplésekre manapság nem nagyon van alkalma a válság sújtotta EU-nak, jegyzi meg a sajtó.

Brüsszel, Schumann tér: palackok tízezerszám a pincében
A spórolás egyébként nem ésszerűtlen. A borok ugyanis alig fogynak. A különböző tanácskozásokon elfogyasztott ebédekhez, vacsorákhoz egy-egy részvevő – kiszámolták – átlagosan másfél deci bort iszik meg, így a készletek bőven fedezik a szükségleteket.

Az Európai Tanács hivatala nem tette közzé, hogy a raktárban lévő borok értéke milyen nagyságrendet képvisel, mondván, nem kereskedelmi forgalomban lévő tételekről van szó. A brüsszeli Schumann tér túloldalán, az Európai Bizottságnál viszont, ahol a tisztviselők az éttermekben vásárolhatnak is az intézmény készleteiből (vigyázat, másik intézményről, és újabb hatalmas borkészletről van szó!), már nem voltak annyira titokzatosak. Eszerint a Berlaymont-épület pincéiben 15,500 palack bor és 935 üveg tömény ital található. A borok összértéke 260 ezer euró, tehát az átlagár: 16-17 euró/palack.

Azt sajnos nem tudni, hogy a készletek mennyire tükrözik az EU szlogenjént: „Egység a sokféleségben”, vagyis, melyik tagország milyen arányban szállítja a borokat. Még a magyar uniós elnökséget megelőzően rendkívül szigorú zsűri vizsgálta meg a felajánlott hazai borokat, pezsgőket, pedig már otthon is alapos előzsűrizésnek vetettek alá az italokat.



Hogy maradt-e még az elnökség idején szállított magyar borokból, nem tudni, és sajnos azt sem, hogy sikerült-e egy-két magyar borászatnak az elnökség letelte után is a beszállítók között maradnia. Ez utóbbi lenne a fontosabb, mert az, hogy az uniós elnökséget adó országtól udvariasan felvesznek egy-két fajtát a borlapra: udvarias hagyomány, de ha utána valaki rajta is marad, az már kifejezetten siker.

A diplomáciában egyébként az étkezések közben zajló megbeszéléseknek külön funkciója van. Az ilyen tárgyalások napirenden kívüliek, informálisak, vagyis kötetlenebbek, és a legbonyolultabb, legkényesebb kérdések kerülnek „terítékre”. Amelyeknek sokszor még a hivatalos napirendre történő felvételéről sem tudnának megegyezni. Ebéd vagy vacsora közben azonban lehet róluk konzultálni. (Még akkor is, ha az illem szerint evés közben nem beszélünk...)

Ebből a szempontból kifejezetten sajnálatos, hogy az étkezések közben ilyen kevés, csupán másfél deci bor fogy el fejenként. Még egy-két korty, és talán könnyebben menne a megegyezés...?

Szólj hozzá!

Címkék: Brüsszel borkészlet

Rozálicska, lelkecske

2012.10.13. 15:43 BorTars



Az év legmelegebb napja volt, 39 fok, mindenki a Balaton-parton, csak mi voltunk megszállottak, és a tűző nap sem tartott vissza minket attól, hogy a gasztronómiai magazin rangsorából elkezdjük végiglátogatni azokat a helyeket, amelyek a közelben voltak. Éttermeket, cukrászdákat és halsütőket. Vagy lángossütőket.

A szőlősor fölött a Balaton - a hőség miatt mégsem ezt láttuk

Talán Balatonfüred fölött a domboldalban jár majd egy kis szél, és ha szép a kilátás, leülhetnénk a teraszon – gondoltuk, ahogy a Koczor pincészet felé vettük az utat. A szél nem járt, és olyan rekkenő volt a hőség, hogy a gyönyörű panorámát nyújtó tornác helyett az étterem hűvösébe vonultunk vissza.

Az ajánlat: Balatonfüredi Rozália
Vörös borról szó sem lehetett. Csak valami jól behűtott rozé, vagy fehér, esetleg fröccs, sok hideg szódával, bor csak úgy mutatóba. Ki is néztem a borlapról a rozáliát – gondoltam, megkérdezem mi is ez, talán egy újfajta rozé fantázianeve?

Amikor azzal  ajánlották, hogy szinte még újdonságnak számít, mert nem régi fajta, eldőlt, hogy nem fröccsbe megy, hanem tisztán kell kóstolni. Nem is kívánta a szódát, jobb volt ez is, az is külön-külön a szomjúság ellen.

„Rozálicska, lelkecske” – becéztem a jóleső hűs kortyokat adó rozáliát Quendel Gáspár szavaival a Fekete város című sorozatból, ahogy az Pécsi Sándor felejthetetlen alakításából megmaradt emlékeimben. (Annál kedvesebb nem is juthat az ember eszébe.)

A rozália az olaszrizling és a piros tramini keresztezéséből jött létre, dr. Bakonyi Károly munkája, akárcsak a cserszegi fűszeres. A belőle készült bort nem sok helyen látni, így valóban igaz, hogy újdonsággal ér fel, pedig a keresztezés még 1980-ban történt.

Rozália: piros szőlő - fehér bor
A bora nem annyira friss és ropogós, mint inkább lágy, de azért testes, illatos és zamatos, őrzi származását, főképp a tramini karakterét. Az olaszrizling itt inkább a háttérbe szorul, de nem hittem volna, hogy a nyári „gasztro-túránk” során milyen kiváló vátozataira bukkanok még rá a környéken – és kissé távolabb is.

A piros tramini egyébként nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, csak a héja pirosas, de ez a bort nem festi meg (a rozália szőlő bogyója is hasonló színt kapott az elődtől). A szomszédos Csopakon egyébként van olyan dűlő - mondják a helybeli borosgazdák -, ahol a vulkanikus talaj még az olaszrizlinget is a rozéhoz hasonló színűre festi.

A Koczor szőlészet 23 hektáron terül el, elsősorban fehér fajtákat termesztenek, azokból nyolcat is. A birtok mérete talán közepesnek mondható, vannak a Balaton környékén jóval nagyobbak és sokkal kisebbek is. Az utóbbiak egyike a kicsit távolabb, a Szent György-hegy tövében  fekvő 2HA szőlőbirtok, amelynek 2008-as olaszrizlingje a nyár egyik nagy felfedezése volt a szemesi Kistücsökben. Vagyis a már oly messzinek tűnő nyári gasztro-túráról lesz még mesélnivaló...

Szólj hozzá!

Címkék: olaszrizling rozália piros tramini dr.Bakonyi Károly Koczor Pincészet 2HA szőlőbirtok

Tokaj lenyomta Saint-Emiliont

2012.10.06. 15:27 BorTars



Tokaj vajon benne van-e? – ezzel a gondolattal kezdtem olvasni a Decanter magazin cikkét, amit az UNESCO világörökségi listáján szereplő borvidékekről írtak. Megnyugodtam. Benne van.

Az írást, amit az UNESCO kezdeményezésének 40. évfordulója ihletett, az újság utazási ajánlatai között hozták, hat részben. Egy rövid megemlékezéssel kezdték arról, mi is az a Világörökség Lista, és öt rövid írást közöltek öt különböző borvidékről, amelyek a listán szerepelnek. Köztük Tokajról is.


Ahol az igazi tokajit érlelik

Minden érzelmi száltól elvonatkoztatva – ami nem könnyű– nehéz is lett volna kihagyni (bár a világsajtó sokmindenre képes, jegyzem meg saját kollégáimról). Tokaj ugyanis kifejezetten azzal került föl  az UNESCO listára, hogy ezer éves borkészítési hagyományával vívta ki ezt a rangot. Vagyis nehéz lett volna megindokolni, miért nem írnak róla. De írtak, igaz csak ötödikként sikerült megemlíteni. A sorrendnek azonban kisebb a jelentősége, az a fontos, hogy Tokajról is írtak az angol lapban.

Nem tudom mit éreznek például Saint Emilionban, amely szintén a világörökség része, mégsem tettek róla említést a cikkekben. Ez persze nem a franciákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés az angol bormagazinban. Ott szerepel Bordeaux és a Loire-vidék is. Ilyenformán akár Saint Emilion is büszke lehet, mert a bordeaux-i régió része, de mivel az UNESCO listán külön szerepel 1999 óta, tehát régebben, mint Tokaj, valószínűleg jobban éreznék magukat, ha külön is megemlítették volna őket az angolok. Megjegyzem, látványosságnak sem utolsó a dombtetőn lévő csodás középkori városmag, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a körülötte elterülő hatalmas szőlőkre, chateaukra.

Tokaj egyébként 2002-ben került be a világörökségek közé, a portugál Alto Douro borvidék egy évvel korábban, de ők annyiban mások, hogy elsősorban a portóiról nevezetesek, aminek ugyan a bor az alapja, de azért más a jellegzetessége. A portói úgy készül, hogy szőlőpárlattal állítják le az alkoholos erjedést, ettől egyrészt erős, a sok maradék cukor miatt pedig édes ital lesz a portóiból.

Hegyoldalban nő a szőlő a Rajnánál (Depositphotos.com)
A Decanter magazin úticél javaslata még (Bordeaux, a Loire-vidék, Alto Douro és Tokaj mellett) a Rajna-vidék, amely a fehér borok hazája, és ahol időnként 45 fokos lejtőn termesztik a szőlőt, hogy a napsugarak minél meredekebben érhessék a fürtöket. Készülnek is igen izgalmas rizlingek arrafelé.

A Tokajról szóló írás a magyar olvasónak nem tartogat újdonságokat, de leglább nagy tévedések sincsenek benne, amit nehéz helyesbíteni a külföld előtt (lehet Tokajt „falunak” – village-nek nevezni, miközben város, de ezen nem érdemes rágódni).

Az sem csoda, ha a külföldi szemlélő – talán egy-két pincelátogatás is okolható érte – nehezen ismeri ki magát a magyar közlekedési és útviszonyok között, de hogy ez fontosabb lenne, mint  magáról a tokaji borról írni két mondattal többet, ezt másképp ítélem meg, mint a szerző. Aki azért ír az Ungvári pincéről Sátoraljaújhelyen, és megemlíti a májusi tokaji borfesztivált, tehát végülis igyekszik megfelelni az utazási ajánlat műfaji követelményeinek.

Bárcsak minden hónapban megjelenne valamelyik nagy nemzetközi fórumon egy ilyen cikk egy-egy  magyar borvidékről...

Szólj hozzá!

Vegyes házasság

2012.10.02. 15:34 BorTars



A borászatban is vége az „apartheidnek” Dél-Afrikában. Az őszi nagy borvásár katalógusában, amit mindenhová kézbesítenek, amikor szüret idején és az újbor érkezése előtt igyekeznek kisöpörni a készletet, észrevettem ugyanis egy ritkaságot. Nem gyakran keverik ugyanis a borászok a fehér- és a vörösbort. És nem is mindenhol. Mert az csak amolyan „pancs”.
 
A lista azonban bővül. A dél-afrikai Nederburg borászat a vörös shirazt és a fehér viognier-t házasította össze. Bár ha a házasítás a külön-külön elkészített borok párosítását, majd (hordós vagy palackos) érlelését jelenti, akkor a dél-afrikai példa nem is házasítás. Mert a 97 % shirazt és 3 százalék viognier-t már együtt is préselik, így értelemszerűen együtt megy végbe az erjedésük is. A 97 százaléknyi shiraz ráadásul annyira magas, hogy a legtöbb országban fel sem kellene tüntetni, hogy más is van benne, nevezhetnék fajbornak is. (Vigyázat, a házasítás nem a borok keverése! Az is létezik, de csak asztali boroknál alkalmazható. Minőségi boroknál, ugyanarról az eredetvédett termőhelyről származó borok esetében nevezik házasításnak az eljárást, több különböző szőlőfajta borának harmonizálását.)

Vendégváró malacsült a horvát országút mentén (depositphotos.com)

A nagy múltú dél-afrikai borászat egyébként nem tett mást, mint alkalmazta a franciák réges-régi gyakorlatát. A Côte-Rôtie borvidéken, a Rhone folyó mentén akár 20 százaléknyi viognier-t is hozzáadhatnak a syrah-hoz, de rendszerint kevesebb mint 5 százalék kerül a borokba. Méghozzá azért, hogy a vörös bor színe stabilizálódjék, tartósabb maradjon a „kopigmentáció” révén. Különbség viszont, hogy a franciák külön szüretelik (hiszen az ottani klímában nem egyszerre érik a két szőlőfajta), és erjesztéskor adják csak hozzá a shirazhoz a viognier-t.


A viognier egyébként valószínűleg dalmát eredetű szőlőfajta. Ahol inkább a malvazija (úgy írom, ahogy a horvátok) a jellegzetes fehér bor. Még a malacsülthöz is az fogyott a nyáron, aminek persze a még késő este is tomboló hőség volt az oka. Jobban esett az illatos, hűvös malvaziját inni mellé, mint egy szárazabb vöröset. A malachús persze valahol még átmenet a fehér és vörös húsok között, vagyis nem feszegeti nagyon az étel-ital párosítás szabályait.

A malvasiát nem véletlenül hozom szóba: ugyanabba a sorba illik, mint a már említett viognier: hozzáadják a vöröborhoz, kisebb mennyiségben – például a chianti hivatalos leírásában is megtalálható, 15 százalékot is elérhet az aránya.

Visszatérve a viognier- hez: miközben a hagyományos francia fajta még a franciáknál is csaknem kipusztult a hatvanas évek közepén, mára itt-ott magyar borászok is kísérleteznek vele.

Simon József viognierjét kóstoltam, és az elsősorban vörösborairól nevezetes egri borász méltán pályázhat elismerésekre ezzel a fehérrel is. Sűrű volt, érett, aranyba hajlóan sárgás színű, illatos és gyümölcsös is. Jóval testesebb, erősebb volt bármelyik francia párjánál, amelyhez eddig hozzájutottam.

Az egri borász csúcsbora, a „Don Simon” ugyancsak megérne egy méltatást, bár a Bordeaux-i borvilágkiállításon megszerzett éremnél nem kell beszédesebb elismerés.

Sajnos a világ mégsem az ő borára gondol, amikor Don Simon feliratú palackokat (és dobozokat) lát. A óriáscég az egyik legnagyobb spanyol bortermelő, 100 országban 150 millió liter bort ad el. Leírva a két név esetleg összekeverhető, de a bor kóstolva bizonyosan nem...

Szólj hozzá!

Címkék: viognier malvasia Simon József Nederburg vörös és fehér bor házasítása Don Simon

Playbor

2012.09.27. 13:12 BorTars



Azért olyan nagy baj nem lehet a borpiacon, ha mindenki eladni akar. Aki készíti a bort, lehet, hogy időnként úgy érzi, nem tud eladni eleget, mégis vannak, akik újabb és újabb ötletekkel dobják piacra a különböző borokat.


Most például a Playboy indította el online borboltját Amerikában „bűnösen csábító borokkal”, amelyek a legjobb átmenetet jelentik „a vacsoraasztaltól a hálószobába”. Szóval vannak a piacnak szegmensei, ahol még lehet növelni a haszonnal kecsegtető eladásokat. (De nem árt vigyázni: a hálószobában a bor bajt is okozhat. Dr.Ruth, amerikai szexológus épp ezértkezdett el árulni „alkoholszegény” bort a csábításhoz...)
A Playboy a borral is az évtizedek óta képviselt életérzést igyekszik erősíteni: az „elérhető luxus”-t. Ezért – a minőséget mindig szem előtt tartva – nem feltétlenül a legexkluzívabb borokat kínálják, hiszen az a luxus kevésbé elérhető, hanem olyan vidékekről (is) válogatnak, amelyek megközelítik a világhírű borok színvonalát, de azáltal, hogy kevésbé ismertek, az áruk máris elérhetővé válik.

Szexi, tüzes vagy érzéki...? (fotók: dreamstime.com)
A marketing, persze, hű marad a lap megszokott stílusához, hiszen milyen is lehetne egy tüzes spanyol vörösbor a Playboynál, ha nem szexy. Vagy ha egy ládában ajánlanak hat fehér bort, azok természetesen „érzéki fehérek”. Vagy egy másik fehérbor válogatásra „Az urak a szőkéket jobban szeretik” reklámszlogennel hívják fel a figyelmet. És mi más lehetne egy olyan válogatás „márkaneve”, amelyben 12 ismeretlen bort kap a megrendelő, és csak a láda kibontásakor derül ki, hogy mi a tartalma, mint „Vak-randi”, azaz a Blind Date.

Ha valaki már a piacon van és megbecsülést vagy ismertséget szerzett magának, feltétlenül előnyben van egy újonnan alakuló „start-up” vállalkozással szemben. Az újnak az ismeretlenség homályából kell felhívnia magára a figyelmet. Egy divatcég, ha autóverseny istállókhoz adja a nevét, könnyebben a címlapokra kerül, és ennek a „második lábnak” a fő tevékenységi körre is hatása lesz – ez a remény a szponzoráció, a reklám lényege. Hogy a Playboynál a borkereskedelemnek mekkora hozadéka lesz, még nem tudni, mindenesetre segíthet erősíteni azt a „luxusközeli” életérzést, amit a lap mindig is képviselt.

Az urak a szőkéket jobban szeretik
A bort készíteni, forgalmazni egyébként majdhogynem divat. Legalábbis olyan körökben, akik más területen már megalapozták ismertségüket. Van ezek között kétes ismertség is, (de ha már a Playboyról beszélünk nem is áll annyira távol a témától), mint például Savanna Samsoné, aki a pornóiparban megszerzett népszerűségére alapozva adta a nevét egy feltörekvő olasz borász, Roberto Cipresso által készített házasításhoz, amivel különböző New York-i éttermek kínálatában lehet találkozni. A hölgy egyébként nem is csak a nevét adta a borhoz, hanem 80 különböző változatot végigkóstolt, mire eldöntötte, hogy egy Lazio környéki, viszonylag ritka szőlőfajtával, a cesanesével alapozza meg új hobbiját. A Sogno Uno (Első álom) nevű bor 20 százalék sangioveset és 10 % montepulcianot is tartalmaz, és még a bormágus Robert Parker is 91 pontra értékelte a próbálkozást (természetesen megfontolásakor igyekezett elvonatkoztatni a hölgy korábbi produkcióitól).

A celebvilág egyébként szinte hemzseg a „borászoktól”. A legfrissebb, hogy Angelina Joli és Brad Pitt is saját borukat isszák majd esküvőjükön dél-franciaországi birtokukon a Chateau Miravalban. 



De  a filmvilágnál maradva (a teljesség igénye nélkül) borászkodik még Gérard Depardieu, Pierre Richard, Antonio Banderas, Francis Ford Coppola és Dan Aykroyd. A könnyűzenei életből Madonna, Carlos Santana, Sting, Cliff Richard, Olivia Newton-John neve is kapcsolható a borok világához, az egykori és jelenlegi világhírű  sportolók közül pedig Wayne Gretzky, Jean Alesi, Mario Andretti, Jarno Trulli, Ernie Els, Nick Faldo, Greg Norman és Peggy Fleming is ebben a sorban említendő..

Szólj hozzá!

Címkék: borászok és celebek Playboy Wine Club

Kicsi a bor, de erős

2012.09.14. 19:00 BorTars



Az egyik italmárka reklámja azt mondja magáról, hogy valószínűleg az övé a világ legjobb söre.

Most a világ valószínűleg egyik legjobb boráról lesz szó. Nem ittam belőle, gyanítom soha nem is fogok, egyrészt mert rendkívüli ritkaság, másrészt mert iszonyú ára van. 

A Chateau Le Pin apró birtok Bordeauxban, a Girond torkolatának jobb partján. „Garázsborászatnak” is nevezik. A hasonlat azért lehetne találó, mert az ott készülő borokra is a kaliforniai (és ausztrál) stílus a jellemző, és ugye, annak idején Kalifornia volt a „garázscégek” szülőhelye (Apple, Microsoft).

Találó lehetne azért is, mert az apró borászatok – kis túlzással – szinte mintha garázsban működnének. Kis helyen, kis pincével, kis birtokról nagy bort csinálnak.

Vagyis alapvetően pozitív dolgokra gondonánk a „garázsborászat” kapcsán, mert a „garázscégekről” alkotott képzetünk ezt sugallja. Pedig nem így van. Ha a borászok között valakire azt mondják „garagiste” (ami eredetileg autószerelőt jelent), akkor az autószerelés miatt a „tuningolás” vagy „buherálás” már jobban fedi a szó jelentését. Épp ezért előrebocsátom, hogy a Chateau Le Pin nem garázsborászat. (De valójában nem is a hagyományos bordeaux-i chateau...)

A garázsborászok egy teljesen átlagos birtokból, mindeféle tuningolással (buherálással), kémiai eljárásokkal hoznak ki valamit, aminek a végeredménye lehet fogyasztható („felspéciznek” egy Trabantot – azzal is lehetett repeszteni), viszont a Le Pin épp arra büszke, hogy a kiváló adottságú apró birtokról a lehető legegyszerűbb, szinte kézműves eljárással készíti  különleges ritkaságnak számító borát. Nincs szüksége „tuningra”.

Az egyszerű eljárás a kezdet kezdetén kényszerűség volt (az egymillió frankos vételár elvitte a vevők minden pénzét – pedig mindössze egy hektáros volt a terület), és a borkészítéshez mindössze egy acéltartály állt rendelkezésre. (Még a pince alja sem volt lebetonozva.) Az erjedés után a malolaktikus fermentációra (az almasav lebontására) már közvetlenül az új barrique hordókban került sor. Ezt akkor – szükségből – ők csinálták először, de kitartottak emellett az eljárás mellett. (Ez a csúnya (?) idegen szó- a malolaktikus fermentáció -  fedi azt a folyamatot, amikor a borban lévő érdes, karcos almasav tejsavvá alakul és a bor „lekerekedik”. Szép kerek savai lesznek – szokás az ilyen borokra mondani.)

Jacques Thienpont, a belga tulajdonos nem akar tovább terjeszkedni. Az első egy hektár mellé megvettek még egyet, két részletben két szomszédos területet, de ezzel beéri. Filozófiája szinte szó szerint: „Merjünk kicsik lenni!”



„Én jobban szeretnék megmaradni kicsinek” – mondta egy korábbi interjúban. – „Kicsinek lenni olyan jó. Olyan jó így az élet. Ha az ember megpróbál nagyobb lenni, rengeteg baja támad.”

Könnyű persze ezt mondani egy olyan kicsinek, aki két hektárról is az egyik legnagyobb bort csinálja a világon. A 2000-es évjáratból egyetlen palackkal csaknem 3500 angol fontba kerül, a fiatalabb 2005-ös átlagára 2300 euró. Maga Jacques Thienpont is túlzásnak tartja az árakat. Tudja, hogy a bor jó, és amikor a birtokot megvette, számított rá, hogy nem is lesznek értékesítési gondjai, de hogy „kultuszbor” lesz a Le Pinből, arra nem számított. A 2005-ös évjáratot annak idején 500 euróért adták el ők – ez kerül most több, mint 2000-be. A bortőzsde adatai szerint egyébként 2008-ban csaknem 3000 euró volt az „árfolyama”. S mindez úgy, hogy ez az évjárat 2010-ben érte el a „fogyasztható ” kort, és egészen 2025-30-ig lesz abban a korban. Egészen biztosan utána sem csökken az ára, hiszen amelyik palack megmarad, muzeláis ritkasággá válik.

A Le Pin két hektáros birtokán összesen 12 ezer tő szőlő van, a javarésze merlot, és egy kevés cabernet franc.  Hektáronként 30 hektoliter bort készítenek, évente 4-600 láda bort dobnak piacra.

S hogy mi lehet a titka a sikernek? A Thienpont-család több évszázada foglalkozik a borral. Ismerik tehát a szakmát, de annak idején azt is megfontolták, kitől kell tanácsot kérni, hogy milyen bort érdemes készíteni az új birtokon. És jó helyoz: Michel Rolland az egyik legnevesebb francia oenológus, aki borászatok százainak ad tanácsot szerte a világban, ma is szoros kapcsolatban áll a Le Pinnel, felesége révén is, aki ugyancsak oenológusként dolgozik ott.

Egy olyan borászat, amelyet egy régi borkereskedő család indít, bizonyosan könnyebben indul ezen a piacon. Hamarabb felfigyel rájuk a szakma, a szaksajtó, de a hirtelen támadt érdeklődés fenntartásához ez nem elég. Jó bort is kell készíteni, hogy a hírnév fennmaradjon.

Szólj hozzá!

Címkék: Michel Rolland Jacques Thienpont Le Pin

Őrült árak

2012.09.10. 18:02 BorTars


„Crazy prices” vagy „prix fous” – ilyesmivel a leárazások idején csábítják a vásárlókat. Nos a most boltokba kerülő 2009-es bordeaux-i borok éppenhogy az ellenkezőjéről nevezetesek. Az elmúlt évtizedek legjobb évjáratának tartott 2009-es szüretből most kerülnek ugyanis a boltokba a prémium borok, és őrületes árakon.

A bordeaux-i nagy borok a hagyománynak megfelelően házasított borok, hordós érlelésűek, és a harmadik év után palackozzák őket. Előtte csak a szakma kóstolhatja őket, hordóból. Ha tehát nagy a várakozás, arról a bormagazinok tehetnek, amelyek az egekbe emelték a 2009-es borokat.

2009: minden bordeaux-i bornál kiemelkedő évjárat lesz

A csúcsborokat eddig csak előrendelni lehetett, három hónapon át, minimum egy ládával. És anélkül, hogy megkóstolhatta volna az ember, hiszen a bor még az érlelő hordóban volt, így csak a pénztárcáját terhelhette meg vele az ember, a gyomrát nem. Most jött el az ideje, hogy aki kéri, annak házhoz is szállítják a megrendelt ládákat (mert lehet a palackokat továbbra is ideális pincékben, temperált környezetben tároltatni, jó pénzért), illetve a boltok is elkezdik az árusítást, akár már palackonként is.

Persze, aki kinyit három éves korában egy prémium kategóriás bordeaux-it, az vagy nagyon türelmetlen, vagy nem ért hozzá. A borkatalógusok ezek mellé a borok mellé a (+5) jelet teszik, ami azt jelenti, hogy még legalább öt évig érdemes palackban érlelni a bort, akkor jut el a csúcsra. Vagyis legalább nyolc éves lesz a bor, mikor a pohárba kerül, de a legjobbakat 15 éves korukban ajánlják fogyasztani.

S hogy miért őrületesek a 2009-es árak? Mert – ahogy az várható volt – a kereskedők jóval többet kértek érte, mint az eddigi csúcsévjáratokért: a 2000-es és a 2005-ös bordeaux-iakért.

Egy láda Petrus: egy jó autó ára...
De először nézzük azt a borászatot, amelyik úgy vezeti alistát, hogy az árai nem is emelkedtek. (Persze már nem is nagyon lett volna hova.) A 2009-es Chateau Petrus palackja 2000 euró fölött van, pedig nem tartozik az 1855-ös bordeaux-i klasszikus besorolás borai közé, a nagy karriert az elmúlt 50-60 évben érte el a borászat.
Az öt nagy premier cru, mint a Lafite Rothschild (1500 USD – 150%), a Latour (1400 USD – 90%), a Haut-Brion (1000 USD – 75%), a Mouton-Rothschild (900 USD - 60 %), és a Margaux (1000 USD – 45 %), mind jelentős áremelkedést ért el, és meg kell említeni a vezető St. Emilioni borászatot, az Ausone-t, amely 1800 dollár fölötti palackonkénti átlagárat ért el, harmadával magasabbat, mint az eddigi csúcsévjárat, a 2005-ös.

Áremelkedésével azonban kitűnik a Carruades (a Lafite második vonalbeli bora) is: csaknem megnégyszerezte az árát 2005-höz képest és már 200 euró fölött kínálják.

Szakértők felhívják a figyelmet a Lynch-Bages-ra is. A „viszonylag mérsékelt” 100 euró körüli palackár azért érheti meg a borkedvelőknek (illetve befektetőknek!), mert ennek a bornak minden évjárata 25-50 százalékkal tudta emelni kibocsátáskori árát 1997 óta. Ez azzal is magyarázható, hogy a borászat mindig egyszerre dobja piacra a teljes rendelkezésre álló mennyiséget, nem foglalkoznak spekulációval. - „Ez a család álláspontja nemzedékek óta” – nyilatkozta aJean-Charles Cazes, a borászat vezetője a Wine Spectatornak. – „Mi termelők vagyunk, mi bort csinálunk.” Bár a piac ezek szerint később felértékeli a Lynch-Bages borokat.

Hosszú távra tervez egy másik „kisebb” borászat is: a Pontet-Cantet a „fine wine” kategória tizedéért adja a borait, igaz a 100 euró fölötti palackár is kétharmaddal magasabb, mint 2005-ben. A tulajdonos, Alfred Tesseron büszkén mondja, hogy ezért a pénzért a fogyasztó egyes „premier cru” csúcsboroknál is jobbat kap tőlük, és reméli, hogy ennek a bizalomnak meglesz majd a haszna.

Az "akciós" csúcsborok
A „fontolva haladás” jegyében a legtöbben bizonyosan idén sem leszünk gazdagabbak több láda  Petrussal, de az 1855-ös osztályozás borait kóstolgatni mindig érdemes. Kezdésnek a 30 euró körüli „akciós” Croizet-Bagues (5e grand cru) vagy Rauzan-Gassies (2e grand cru) is megteszi.

Szólj hozzá!

Címkék: Petrus Carruades Pontet-Cantet Lynch-Bages Croizet-Bagues Rauzan-Gassies Chateau Ausone

Ajándék bor

2012.09.01. 11:59 BorTars


Borkedvelő embernek ajándékot vinni nem kis feladat. Főképp, ha az ajándékozó is borkedvelőnek tartja magát.

Mert az ajándék az ajándékozót is minősíti. Nem jó kitennünk magunkat annak az érzésnek, hogy vendéglátónktól nem kaptuk meg a kellő elismerést az ajándékba vitt palackért.

Ahogy ajándék lónak a fogát, úgy ajándék bornak az árát nem illik nézni. Az ár az illemtankönyvek szerint sem fontos. De egy bor sem az ára, hanem sok-sok más miatt válhat érdekes ajándékká: ahonnan vagy ahogyan beszereztük, ahol megvettük, a hozzá kapcsolódó történetek, élmények mind-mind megfizethetetlenné, megismelhetetlenné, egyedivé tehetik  az átnyújtott ajándékot.

Fotó: dreamstime.com
De visszatérve a „feladatra”: ha valóban borkedvelő az ajándékozott, akkor jómagam különös gonddal igyekszem választani. Legyen valami apropója, mondandója, hogy miért éppen azt a bort vittem magammal.
Gyakran egyik-másik kedvencemnek igyekszem jó értelemben vett reklámot csinálni. Legkevésbé sem vinnék ajándékba olyat, amitől szabadulni akarok, mert magam sem innám meg. S hogy ezt jól teszem, bizonyítja az az illemszabály, aminek hosszú ideig az ellenkezőjét hittem:

„Az ajándékba kapott italt nem illik eltenni, más alkalomra tartogatni.” – Ez áll Tar Károly: Illemszótárában, amit az interneten találtam. Vagyis: igencsak rosszul járhat az, aki a gyenge bort elajándékozza, a házigazda pedig kibontja, úgy ahogy illik, és azzal kínálja az ajándékozót. Ne vigyünk tehát ajándékba olyasmit, amit nem innánk meg, mert rosszul járhatunk, túlzott szabadkozásunk az illemtudó vendéglátó előtt pedig még könnyen le is leplezhet minket.

De vajon mi a teendő, ha a házigazda nem ismeri ezt az illemszabályt? Mi van akkor, ha körültekintően kiválasztok egy üveg bort, amit magam is megkóstolnék, kiváltképp egy borkedvelő jóbarát társaságában, de neki eszében sincs az ajándékot kibontani? Felhívhatom-e rá a figyelmét, hogy nem illik az ajándékot más alkalomra tartogatni? Erre nem találtam magyarázatot...

Az persze segíthet az eligazodásban, amit az említett Illemszótár szerzője, Tar Károly idéz Kővári László írásából (Magyar családi s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából): „Ha valami nincs ínyedre, megmondhatod. De nem viharos hévvel, ne lángolva. Nyugodt hangon, mérséklettel.” Vagyis, mindent meg lehet mondani, csak a megfelelő hangvételt kell megtalálni hozzá.

A megkapott és félretett ajándék „illetlensége” azért mást is felvet. Mit tegyen a házigazda, ha nagyobb társaságot hív? Ha tucatnyian hoznak legkülönbözőbb italokat, amelyeket egymással párosítani, keverni nem lenne tanácsos? Nem beszélve a menüről, amihez a vendéglátó körültekintően kiválasztotta a megfelelő borokat, felépítette a kóstolásra szánt „borsort”? Vannak tehát fenntartásaim az idézett illemszabállyal kapcsolatban, és talán lehetett másoknak is. Ez lehet az oka, hogy lassan el is feledjük...

Az illemszabályok között kutatva végre arra is választ találtam, hogy a terítésnél a különböző poharak milyen sorrendben álljanak a tányérok előtt. Nos, jobbról-balra, nagyság szerint sorakozzanak félkörben (!) a vizes, pezsgős, fehér- és vörösboros, valamint az elő- és utóitalnak szánt poharak.

Végezetül, még egy most fellelt illemszabály, amit meggyőződésem, hogy kevesen ismernek: „Ha a vendég megrészegedik, a házigazda a hibás és a fe­lelős.” A feledésbe merült regula után pedig már csak egy kérdés: ha a házigazda részegedik meg, azért ki a felelős?

Szólj hozzá!

Címkék: teríték bor ajándékba borillemtan

Ebook a borról

2012.08.25. 09:15 BorTars

Másfél éve kezdtem írni a BorTárs blogot. A 18 hónap írásaiból válogattam ki 18-at egy ebookba, ami letölthető epub és mobi formátumban, de ha valakinek nem lenne olvasója, akkor pdfben is, innen:

EBOOK LETÖLTÉS

Szólj hozzá!

Címkék: ebook ekönyv a borról BorTárs ebook

süti beállítások módosítása