Az év legmelegebb napja volt, 39 fok, mindenki a Balaton-parton, csak mi voltunk megszállottak, és a tűző nap sem tartott vissza minket attól, hogy a gasztronómiai magazin rangsorából elkezdjük végiglátogatni azokat a helyeket, amelyek a közelben voltak. Éttermeket, cukrászdákat és halsütőket. Vagy lángossütőket.
 |
| A szőlősor fölött a Balaton - a hőség miatt mégsem ezt láttuk |
Talán Balatonfüred fölött a domboldalban jár majd egy kis szél, és ha szép a kilátás, leülhetnénk a teraszon – gondoltuk, ahogy a Koczor pincészet felé vettük az utat. A szél nem járt, és olyan rekkenő volt a hőség, hogy a gyönyörű panorámát nyújtó tornác helyett az étterem hűvösébe vonultunk vissza.
 |
| Az ajánlat: Balatonfüredi Rozália |
Vörös borról szó sem lehetett. Csak valami jól behűtott rozé, vagy fehér, esetleg fröccs, sok hideg szódával, bor csak úgy mutatóba. Ki is néztem a borlapról a rozáliát – gondoltam, megkérdezem mi is ez, talán egy újfajta rozé fantázianeve?
Amikor azzal ajánlották, hogy szinte még újdonságnak számít, mert nem régi fajta, eldőlt, hogy nem fröccsbe megy, hanem tisztán kell kóstolni. Nem is kívánta a szódát, jobb volt ez is, az is külön-külön a szomjúság ellen.
„Rozálicska, lelkecske” – becéztem a jóleső hűs kortyokat adó rozáliát Quendel Gáspár szavaival a Fekete város című sorozatból, ahogy az Pécsi Sándor felejthetetlen alakításából megmaradt emlékeimben. (Annál kedvesebb nem is juthat az ember eszébe.)
A rozália az olaszrizling és a piros tramini keresztezéséből jött létre, dr. Bakonyi Károly munkája, akárcsak a cserszegi fűszeres. A belőle készült bort nem sok helyen látni, így valóban igaz, hogy újdonsággal ér fel, pedig a keresztezés még 1980-ban történt.
 |
| Rozália: piros szőlő - fehér bor |
A bora nem annyira friss és ropogós, mint inkább lágy, de azért testes, illatos és zamatos, őrzi származását, főképp a tramini karakterét. Az olaszrizling itt inkább a háttérbe szorul, de nem hittem volna, hogy a nyári „gasztro-túránk” során milyen kiváló vátozataira bukkanok még rá a környéken – és kissé távolabb is.
A piros tramini egyébként nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, csak a héja pirosas, de ez a bort nem festi meg (a rozália szőlő bogyója is hasonló színt kapott az elődtől). A szomszédos Csopakon egyébként van olyan dűlő - mondják a helybeli borosgazdák -, ahol a vulkanikus talaj még az olaszrizlinget is a rozéhoz hasonló színűre festi.
A Koczor szőlészet 23 hektáron terül el, elsősorban fehér fajtákat termesztenek, azokból nyolcat is. A birtok mérete talán közepesnek mondható, vannak a Balaton környékén jóval nagyobbak és sokkal kisebbek is. Az utóbbiak egyike a kicsit távolabb, a Szent György-hegy tövében fekvő 2HA szőlőbirtok, amelynek 2008-as olaszrizlingje a nyár egyik nagy felfedezése volt a szemesi Kistücsökben. Vagyis a már oly messzinek tűnő nyári gasztro-túráról lesz még mesélnivaló...
