Szinte kiböki az ember szemét az elnevezés, mégis a meglepetés erejével hatott, amikor olvastam, hogy a zöldszilváni Erdélyből származó szőlőfajta. Hát persze, Transsylvania és sylvaner! (Ennél kisebb etimológiai hasonlóságért is kiáltottak már ki évezredes rokonságot távoli népek között...)
De ez esetben valóban nyomon követhető a sylvaner (a németeknél silvaner) útja: a harmincéves háború utánról (1659-ből) megvannak a feljegyzések arról, hogy Ausztriából telepítették a fajtát Frankhonba (ők nem a franciák, hanem a frankok, Németország középső és nyugati részén). A németek meg is ünnepelték a szilváni 350 éves "születésnapját" 2009-ben. A korabeli történetírókat persze megróhatjuk azért, amiért nem tudták, hogy Erdélyország csak közvetve, vagy még úgy sem tartozott az osztrák császári korona alá, ők nagyvonalúan átsiklottak ezen.
 |
| Az egykor népszerű hazai fehér fröccs "alapanyag" |
A zöldszilváni idővel a legnagyobb területen művelt szőlőfajta lett Németországban, ami nem kis szó, hiszen a rajnai rizlingen is túltett - egészen a hetvenes évekig. De akkor sem a rizling vette vissza a vezető szerepet, hanem az időközben elsöprő népszerűséget szerző Müller-Thurgau. A rejtélyes név valójában a rizlingszilváni, de a németek ezen a néven ismerik. Hermann Müller a svájci Thurgau kantonban 1882-ben keresztezte a rizlinget és a zöldszilvánit, ebből lett a rizlingszilváni, a németeknél Müller-Thurgau vagy máshol rivaner (a ri-zling+sil-vaner mozaikszó segítségével).
Apró tévedés, hogy Hermann Müller silvanerjéről utóbb, DNS-vizsgálatok segítségével kiderült, hogy nem is szilváni volt, hanem egy "madelaine royal" nevű szőlőfajta. Korábban gondolták saszlának (chasselas) is, de az elemzések egyértelművé tették a származását.
Most pedig fejtsük meg, miért is lett annyira népszerű ez a két fajta Németországban. Miért lett a legelterjedtebb szőlő előbb a zöldszilváni, majd a rizlingszilváni? Egyrészt, mert könnyen művelhető, a klímához, talajviszonyokhoz jól alkalmazkodó, bő hozamú fajta, másrészt a rivaner korán érik, és alacsony savtartalma miatt kifejezetten alkalmas volt a németek körében igen divatos, gyümölcsös, édeskés fehérborok készítésére. Arról nem is beszélve, hogy gazdák előtt jobbára két lehetőség állt: cukorrépát termesztenek, vagy szőlőt. Márpedig a szőlőnek jóval nagyobb volt a jövedelmezősége, ezért terjedt rohamosan a népszerű fehér szőlők termőterülete.
 |
| Egy díjazott elzászi sylvaner |
Aztán jött az 1979-es kemény tél, amikor a fagynak kevésbé ellenálló keresztezett fajta megszenvedte a tartós hideget - a régi rizlingültetvények viszont nem. Az volt a fordulópont, attól kezdve mind a sylvaner, mind a Müller-Thurgau népszerűsége visszaesett. A rizlingszilváni ma már csak a harmadik a rizling és a pinot noir után, a silvaner pedig még hátrább van a sorban.
A határ túloldalán, Elzászban (franciásan: Alsace), ahol ugyancsak nagy becsben vannak a fehérborok (vörösből csupán a pinot noir engedélyezett), szintén megtalálható a zöldszilváni, a sylvaner. Igaz, a borrégióban nagy bort (grand cru-t) csak egyetlenegy térségben készíthetnek belőle, ott is csak 2006 óta, ami azért jelez valamit.
A négy hagyományos fajta: a gewürtztraminer (fűszeres tramini), rizling, muskotály és a szürkebarát (pinot gris) bárhol Elzászban, bármilyen kombinációban, arányban, házasításban, szolgálhat nagy borok alapjául, a zöldszilváni viszont csak egyedül Zotzenberg vidékén, ahol viszont a muskotályt kiveszik ebből a sorból. Szilvániból egyedül is készülhet "Sylvaner Grand Cru", de ezt a márkajelzést nem szabad ráírni a címkére, csak annyit, hogy "Zotzenberg Sylvaner". A borvidéknek kijár ennyi, hogy megnevezhesse magát, a nagy borok marketingelőnyét viszont már nem kapja meg. De ha tudjuk, hogy mit is takar a címke, elégedettebben élvezhetjük egy könnyed, friss, gyümölcsös szilváni ízét.
