Az egyik italmárka reklámja azt mondja magáról, hogy valószínűleg az övé a világ legjobb söre.
Most a világ valószínűleg egyik legjobb boráról lesz szó. Nem ittam belőle, gyanítom soha nem is fogok, egyrészt mert rendkívüli ritkaság, másrészt mert iszonyú ára van.
A Chateau Le Pin apró birtok Bordeauxban, a Girond torkolatának jobb partján. „Garázsborászatnak” is nevezik. A hasonlat azért lehetne találó, mert az ott készülő borokra is a kaliforniai (és ausztrál) stílus a jellemző, és ugye, annak idején Kalifornia volt a „garázscégek” szülőhelye (Apple, Microsoft).
Találó lehetne azért is, mert az apró borászatok – kis túlzással – szinte mintha garázsban működnének. Kis helyen, kis pincével, kis birtokról nagy bort csinálnak.
Vagyis alapvetően pozitív dolgokra gondonánk a „garázsborászat” kapcsán, mert a „garázscégekről” alkotott képzetünk ezt sugallja. Pedig nem így van. Ha a borászok között valakire azt mondják „garagiste” (ami eredetileg autószerelőt jelent), akkor az autószerelés miatt a „tuningolás” vagy „buherálás” már jobban fedi a szó jelentését. Épp ezért előrebocsátom, hogy a Chateau Le Pin nem garázsborászat. (De valójában nem is a hagyományos bordeaux-i chateau...)
A garázsborászok egy teljesen átlagos birtokból, mindeféle tuningolással (buherálással), kémiai eljárásokkal hoznak ki valamit, aminek a végeredménye lehet fogyasztható („felspéciznek” egy Trabantot – azzal is lehetett repeszteni), viszont a Le Pin épp arra büszke, hogy a kiváló adottságú apró birtokról a lehető legegyszerűbb, szinte kézműves eljárással készíti különleges ritkaságnak számító borát. Nincs szüksége „tuningra”.
Az egyszerű eljárás a kezdet kezdetén kényszerűség volt (az egymillió frankos vételár elvitte a vevők minden pénzét – pedig mindössze egy hektáros volt a terület), és a borkészítéshez mindössze egy acéltartály állt rendelkezésre. (Még a pince alja sem volt lebetonozva.) Az erjedés után a malolaktikus fermentációra (az almasav lebontására) már közvetlenül az új barrique hordókban került sor. Ezt akkor – szükségből – ők csinálták először, de kitartottak emellett az eljárás mellett. (Ez a csúnya (?) idegen szó- a malolaktikus fermentáció - fedi azt a folyamatot, amikor a borban lévő érdes, karcos almasav tejsavvá alakul és a bor „lekerekedik”. Szép kerek savai lesznek – szokás az ilyen borokra mondani.)
Jacques Thienpont, a belga tulajdonos nem akar tovább terjeszkedni. Az első egy hektár mellé megvettek még egyet, két részletben két szomszédos területet, de ezzel beéri. Filozófiája szinte szó szerint: „Merjünk kicsik lenni!”
„Én jobban szeretnék megmaradni kicsinek” – mondta egy korábbi interjúban. – „Kicsinek lenni olyan jó. Olyan jó így az élet. Ha az ember megpróbál nagyobb lenni, rengeteg baja támad.”
Könnyű persze ezt mondani egy olyan kicsinek, aki két hektárról is az egyik legnagyobb bort csinálja a világon. A 2000-es évjáratból egyetlen palackkal csaknem 3500 angol fontba kerül, a fiatalabb 2005-ös átlagára 2300 euró. Maga Jacques Thienpont is túlzásnak tartja az árakat. Tudja, hogy a bor jó, és amikor a birtokot megvette, számított rá, hogy nem is lesznek értékesítési gondjai, de hogy „kultuszbor” lesz a Le Pinből, arra nem számított. A 2005-ös évjáratot annak idején 500 euróért adták el ők – ez kerül most több, mint 2000-be. A bortőzsde adatai szerint egyébként 2008-ban csaknem 3000 euró volt az „árfolyama”. S mindez úgy, hogy ez az évjárat 2010-ben érte el a „fogyasztható ” kort, és egészen 2025-30-ig lesz abban a korban. Egészen biztosan utána sem csökken az ára, hiszen amelyik palack megmarad, muzeláis ritkasággá válik.
A Le Pin két hektáros birtokán összesen 12 ezer tő szőlő van, a javarésze merlot, és egy kevés cabernet franc. Hektáronként 30 hektoliter bort készítenek, évente 4-600 láda bort dobnak piacra.
S hogy mi lehet a titka a sikernek? A Thienpont-család több évszázada foglalkozik a borral. Ismerik tehát a szakmát, de annak idején azt is megfontolták, kitől kell tanácsot kérni, hogy milyen bort érdemes készíteni az új birtokon. És jó helyoz: Michel Rolland az egyik legnevesebb francia oenológus, aki borászatok százainak ad tanácsot szerte a világban, ma is szoros kapcsolatban áll a Le Pinnel, felesége révén is, aki ugyancsak oenológusként dolgozik ott.
Egy olyan borászat, amelyet egy régi borkereskedő család indít, bizonyosan könnyebben indul ezen a piacon. Hamarabb felfigyel rájuk a szakma, a szaksajtó, de a hirtelen támadt érdeklődés fenntartásához ez nem elég. Jó bort is kell készíteni, hogy a hírnév fennmaradjon.
