Magyarország pert vesztett Luxemburgban, az Európai Unió bíróságán. Megtámadtuk ugyanis, hogy Szlovákia kérésére az Európai Bizottság bejegyezte az elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az E-Bacchusba a „Vinohradnícka oblast’ Tokaj” elnevezést, vagyis a Tokaj borvidék nevét szlovákul.
 |
| A luxemburgi taláros testület |
Hogy miért perelt Magyarország, amikor a történelmi Tokaji borvidék átnyúlik Szlovákia területére is, és Szlovákiának joga van használni a Tokaj elnevezést? Azért, mert Szlovákia korábban más néven, „Tokajská/Tokajské/Tokajsky Vinohradnícka oblast” néven kérte az első regisztrációt, majd egyszercsak ezt megváltoztatta. A szlovákok arra hivatkoztak, hogy az első regisztráció 2009-ben téves volt, mert a szlovák bortörvény már akkor is (2005 óta) úgy nevezte meg Tokaj-Hegyalja szlovákiai részét, ahogy most jóváhagyták: „Vinohradnícka oblast’ Tokaj”. Tehát a bíróság azzal, hogy Szlovákiának adott igazat, végülisnem Magyarországot marasztalta el, hanem Brüsszelt, ugyanis az Európai Bizottság követett el hibát, amikor a már érvénytelen elnevezést fogadta be az elektronikus nyilvántartásba.
Annak persze meglenne a piaci jelentősége, hogyha csak magyar bort lehetne olyan címkével ellátni, amin az áll, hogy Tokaj. Akkor már a címkéről látható lenne, hogy az a bor magyar, a Tokajská/Tokajské/Tokajsky pedig ugyanannak a borvidéknek a szlovákiai területén készült. Most a szlovákiai palckokon is ugyanaz a helymegjelölés szerepelhet, a fogyasztónak kell találgatnia, hogy a tokaji magyar-e vagy sem.
Ezért érthető, ha Magyarország igyekezett kihasználni a per által adódó lehetőséget, hogy Tokaj csak magyar boré lehessen. De ha nem ez lett az ítélet, az sem katasztrófa.
 |
| Szlovákiai hagyományos borászati eljárások: aszúnak nincs nyoma |
Szerintem sokkal fontosabb ennél, hogy az „igazi márkanév”: az „aszú” – csak a magyaroké. Az emlegetett – és jópár esetben pontatlansága miatt meg is kérdőjelezhető – elektronikus borregiszter, az E-Bacchus ugyanis a hagyományos borkészítési eljárások között csak Magyarország esetében sorolja fel az aszú elnevezést. Vagyis az a kifejezés, hogy „Tokaji aszú” csak magyar bor címkéjén szerepelhet. És ettől kezdve teljesen mellékes, hogy a szlovák borászok már két puttonyos aszút is szeretnének készíteni, a magyarok pedig csak háromtól használják az aszút – mert a szlovákiai területeken aszú egyszerűen nem készíthető.
Lehet, hogy ez egyszerű nyelvi kérdés: szlovákul az aszúsodott szemeket cibebának (mazsolának) mondják, az aszút nem használják, nem értik, a kifejezést a címkén nem akarják feltüntetni. Ezzel az aszúkészítés joga kizárólagosan Magyarországé.
Nyelvi kérdés persze az is, hogy más határon átnyúló borvidéken, a Mosel mentén, Luxemburgban és Németországban más-más neve van az ugyanazon borvidéken készülő bornak. A németeknél Mosel, a luxemburgiaknál Moselle Luxembourgeoise. Ráadásul közösen döntenek a borkészítés helyi szabályairól – amiben példát mutatnak Tokajnak. A magyar és a szlovák borászok között ugyanis még mindig nincs megegyezés. Ha a moseli jó példa „ragadós lenne”, akkor nem lenne kérdéses, hogy egy nemzetközi borvidéken az lehet csak a meghatározó eljárás, amelyik a nagyobbik területen érvényes.
 |
| Legalább két évig fahordóban érlelődik az aszú |
Nem csóválhatja „a farok a kutyát”: Tokaj esetében a szlovákiai borosgazdáknak illenék elfogadni a magyar borászok gyakorlatát, ha az elnevezést, a márkanevet, „Tokaj”-t használni akarják.
Ezért fájhat sokaknak az uniós döntés: az elektronikus regisztrációban és a bírósági ítéletben is Szlovákia úgy kapta meg a Tokaj nevet, hogy a mértékadó borászati gyakorlat elfogadásáról nem egyezett meg a magyarokkal. Vagyis a helyzet lehet, hogy jogszerű, de az igazságérzetünk mégsem teljesen nyugodt.
