Szerénytelenségnek tűnhet, ha most azért emlegetem fel az ismert francia gasztromagazin rövid kis írását, mert ugyanazt mondja, amit ebben a blogban is olvasni lehetett, immár többször is. Nevezetesen, attól, hogy egy borospalack valamilyen borversenyen elért aranyéremmel (vagy egyéb kitüntető címmel) büszkélkedhet, korántsem biztos, hogy a tartalma nem okoz majd csalódást ahhoz képest, amit egy díjazott bortól várnánk.
A Cuisine et Vins szeptember-októberi száma a jó tanácsot épp az őszi nagy borvásárok idejére időzítette – ilyenkor igyekeznek ugyanis az előző évi készleteket minél jobban kisöpörni, hogy helyet csináljanak az üzletekben az újonnan érkező boroknak. A szokásos árengedmények vásárlásra csábítják a borkedvelőket, akiket levehet a lábáról, ha azt látja, hogy egy palackon valamelyik borverseny elismerő matricája díszeleg. Úgy okoskodhat – ahogyan magam is, amíg a borversenyek bírálati rendszerével kicsit jobban meg nem ismerkedtem – hogy „ezt a bort ugyan nem ismerem, de ha egy szakértő zsűri egyszer már ilyen magasra értékelte, akkor biztosan nem lehet rossz.” De ebbe a logikusnak ható gondolkodásmódba sajnos bele van kódolva a tévedés és a csalódás lehetősége.
Azt képzelné ugyanis a kívülálló, hogy egy borversenyen a benevezett borokat több körben, több tucatnyi szakértő kóstolgatja, akiknek az értékítéletében maradéktalanul megbízhat. Ezzel szemben – írja a Cuisine et Vins - „nem könnyű borbírálókat találni, így gyakran nem több, mint 2-3 ember kóstol csak meg egy-egy palackot”. Majd hozzáteszik, hogy az „érem nem jelent biztosítékot arra, hogy jó vásárt csinál valaki”.
BorTárs a borversenyekről
És van még egy-két érdekes szempont, amit nem lehet eleget hangsúlyozni: a versenyeken részt venni pénzbe kerül, és pénzbe kerül a díjnyertességet igazoló matrica is. Vagyis, a versenyrendezők abban érdekeltek, hogy sok benevezett bor legyen, és sok díjat adjanak ki. Mert nekik az a jó. A borászatok közül sokan pedig – mégha jó bort (illetve sok résztvevőnél jobb bort) is készítenek, lehet, hogy nincs arra pénzük a részvételt kigazdálkodni, és így távol maradnak a versenyektől.
 |
| Dolgozik a zsűri Bordeaux-ban -mennyire higgyünk nekik? |
A távolmaradás egy másik oka – a kockázat. A vakon elvégzett bírálatok ugyanis mindenképpen kockázatot jelentenek az ismertebb márkák számára. Mi történne, ha véletlenül díj nélkül maradna egy jó nevű borvidék jó nevű bora? Mekkora presztízsveszteség lenne egy csúcsborászat számára, ha nem kapna semmilyen érmet? Akinek tehát van veszteni valója, nem is nagyon igyekszik borversenyekre, megél a korábban megszerzett titokzatos hírnévből.
A matricák ennek ellenére népszerű marketingeszközök maradnak, mert minden korábban említett hátrányuk ellenére orientálják a vásárlót, a borversenyek pedig kitörési pontot jelentenek a feltörekvő borászatoknak.
A borválaszték egészen elképesztő méretű. Ezért is van szüksége a fogyasztónak a segítségre. De a néhány fős alkalmi zsűrik véleményét megjelenítő matricáknál jobban érdemes figyelni a rendszeresen, ugyanazzal a stábbal, szakértői csapattal dolgozó véleményformálókra, Robert Parkerre, Jancis Robinsonra, vagy a borkatalógusokra, például a Le Guide Hachette des Vins-re. Ez utóbbi stábja évente 50 ezer bort kóstol meg, közülük válogatnak be az évente megjelenő kiadványba 10 ezret. Ötből egyet. Vagyis, ez sem elég szigorú merítés, ezek között is könnyen találhat valaki olyat, amelyiknek a nyakán ott díszeleg a címke, hogy bizony ő benne van a katalógusban, de otthon kibontva mégsem okoz maradéktalan élvezetet, ami benne van.
Aminek igen egyszerű oka is lehet. Ne feledjük, különbözőek vagyunk, és nem baj, ha másfajta borokat szeretünk. Még ha nincs is a nyakán aranymatrica, vagy kimaradt a katalógusból.
