Ha a magyar szólást vesszük alapul, akkor jobb, ha semmi.
Ha a béka egy békácska (Le Froglet), ami a címkén látható, akkor - bor.
Na, milyen is lehet az a bor, ami a béka feneke alatt van! - derülök csöndesen a magam poénján. Különösképp azért, mert a csomagolás, a tejfölöspohár lezárásához hasonló alufólia alatti műanyag talpas pohár - egészen illúzióromboló. (Még akkor is, ha angolul tudók számára a "froglet-goblet" szójáték még humorosnak is tűnhet.)
Amikor Londonban egy kis szupermarketben megláttam a rozét, shirazt, cabernet sauvignont és chardonnayt tartalmazó pohárkákat, arra gondoltam, mire nem képesek egyes borászatok, hogy a "maradékot" a borivókra sózzák. (Amire persze nem ez a legjobb példa, hanem a sípályákon telente forralt borba csomagolt agyoncukrozott, szekfűszegezett lőre - az valóban legtöbbször a maradék, amit még a palackozni is kár.)
Aztán kiderült, hogy a Le Froglet rozé a Daily Mail által a borok Oscar-díjának nevezett International Wine Challenge versenyen a Great Value Champion címet nyerte el. ("Nagy értékbajnok": valószínűleg az árához - és a várakozásokhoz - képest mutathatott fel mégis egész jó minőséget.)
Ehhez persze az kellett, hogy meg is kóstoják - én nem vetemedtem erre. Valahogy úgy éreztem, hogy egy ilyen hordozható műanyagkehely megbontása már az alkoholizmus jelének lenne tekinthető... Előítélet? Talán. Volt bennem ilyesmi kezdetben a dobozos borokkal szemben is, de miután nagyobb vendégségekben kipróbáltam dobozból olyan bort, amit előtte palacból is töltöttem már, rájöttem, nem a csomagolás számít. Vagyis nem kizárt, hogy idővel a "béka-kehely" láttán is megenyhülök majd.
Mentségemre szolgáljon, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki idegenkedik (vagy idegenkedett) ettől az italozási formától. A találmány (mármint a légmentesen lezárt műanyag talpas pohárba előre csomagolt bor) ugyanis nem keltette fel azoknak a milliomosoknak az érdeklődését sem, akiknek ezt az ötletet befektetésre ajánlották.
Van ugyanis a brit közszolgálati BBC-ben egy olyan műsor, amelyben öt multimilliomos (fontban) ül a zsűriben, és felsorakoznak előttük a találmányaikat bemutató vállalkozók. Ha az ötlet megtetszik a milliomosoknak, a saját pénzükkel beszállhatnak az üzletbe. Nos, 2009-ben az öt közül egy sem akadt, aki ezt megtette volna, amikor az ötletgazda, James Nash, egyébként csomagolástechnikai szakértő, felajánlotta nekik a lehetőséget. 250 ezer fontért 25 százalékot adott volna a cégéből. Nem kellett.
 |
| A bőség zavara: sok-sok kitöltött pohár lefóliázva a polcokon |
Illetve mégis. Másnak. Az egyik brit (nem is csak) szupermarketlánc látott benne fantáziát, és lássunk csodát, azóta több, mint negyedmilliót eladtak a boroskelyhekből. 2,5 font majd két deci (187 ml) borért - literenként 13 font fölött van: csaknem 5000 forintot kiárulnak egy liter borból - nem is olyan rossz. (Ennyiért újvilági, chilei vagy ausztrál borból két üveggel is hozzájutni, és azok talán még jobbak is.) A bor egyébként francia tájbor, a Pays D'Oc térség terméke. A vidék ígéretes, klímája meleg és egyenletes, több nagy borászat is keresi az ottani szőlőtelepítési és fejlesztési lehetőségeket. Ennek ellenére a "békaborról" - díj ide vagy oda - jó bírálatot nem nagyon találni.
S hogy mégis kiknek a körében népszerű a poharas (madjnem azt írtam rosszmájúan: bögrés) bor? Utazók és szabadtéri rendezvények, koncertek, utcabálok résztvevői, valamint a kirándulók, piknikezők között. Ők tették üzleti sikerré a "feltéphető fedelű" műanyag borospoharat. Üzleti sikerré, ami a Dragons Den című gazdasági showműsor csúcsmenedzserei számára egyértelmű kudarc. Mert ők nem látták meg az üzletet abban, amiből mégis az lett. A béka feneke alól is.
