Nem politizálok, csak kölcsönveszem a kifejezést, mert amikor egy ismeretlen palackot kézbe vesz az ember és csak abból tájékozódik, ami a címkére van írva. Az is „első olvasat”. Ezért fontos a címke. A bornál az a „használati utasítás” vagy a „garancia”.
De hogy mi legyen rajta, arra nincs rá átfogó szabályozás. Országonként változik, hogy mit kötelező, mit lehet, és mit tilos feltüntetni a címkéken. Összefoglalókat könnyű találni az interneten.
A magyar szabályozás például megköveteli a szőlőfajták feltüntetését. Valószínűleg ez szoktatott hozzá ahhoz, hogy én minden borcímkétől elvárnám ezt a tájékoztatást. A franciáknál, olaszoknál nem kötelező ráírni a szőlőfajtát, nem is nagyon szokás. Viszont az ausztrál borcímkéken szinte mindig ott van a fajtamegjelölés, noha ott sem előírás, csak megengedett. Ami furcsa, hogy az osztrákoknál a táblázat szerint egyenesen tilos lenne odaírni, hogy milyen szőlőből készül egy bor. Azért furcsa ez, mert az osztrákok az emlékezetes „fagyálló botrány”, az emlékezetes borhamisítások után az egyik legszigorúbb bortörvényt fogadták el Európában, és nehéz elképzelni, hogy ilyen lényeges információt, hogy milyen szőlőből készül a bor, ne lenne szabad megjelölni a címkén.
De találtam más furcsaságokat is.
Argentínában csupán egy szabály létezik: ha egy címkén szerepel a fajtamegjelölés, akkor legalább 80 százalékban abból a szőlőből kell, hogy készüljön a bor.
Ausztráliában a 85 százalék a bűvös határ: a helymegjelölésre, az évjáratra, és a szőlőfajtára is vonatkozik. Tehát még az is lehet, hogy egy 2008-as shiraz 15 százaléka más évjáratot, és más fajtát is tartalmaz. Cuvée-k esetében a 20 százalékot elérő fajtákat kell feltüntetni. Ha több, mint öt fajtát házasítottak, akkor pedig minden olyan fajtát fel kell sorolni, amelyik eléri az 5 százalékot, úgy hogy a sorrend a mennyiségnek feleljen meg.
Chilében ezzel szemben csak 75 százalék a határ: az eredet, az évjárat és a fajta esetén is.
Az amerikaiak megkövetelik, hogy az évjárat feltüntetése esetén a bor 95 százalékban ugyanabban az évben szüretelt szőlőből készüljön.
Az is érdekes, hogy Dél-Afrika és Új-Zéland elegendőnek tartja, ha egy fajbor 75 százalékban tartalmazza a címkén megnevezett fajtát, de ha az USA-ba vagy az EU-ba exportálnak, akkor már 85 százalékos ez a határ. Csak még érdekesebbé teszi a szabálydzsungelt, hogy az amerikaiak eközben a saját boraik számára ennél alacsonyabb határt húznak: 75 százalék elég ahhoz, hogy a fajtát fel lehessen tüntetni a címkén. Kétféle mérce van tehát, mondhatnám kettős mérce, de ez úgy hangzik, mint a politika, amitől ígértem, távol tartom magam.
A címkéről azonban van még mit mondani, szólval lesz „második olvasat”.
