BorTárs

Ha a tudományban fenn kell tartani az alapkutatást, annak ellenére, hogy attól nagy felfedezések ritkán várhatók, akkor – és most használjunk nagy szavakat – a nagy borszőlő világfajták hazai termesztését sem szabad megkérdőjelezni, hiszen azok igazán alkalmasak arra, hogy lemérhessük, mit is tudnak a magyar borászok, vagy, hogy mit is teremthető a magyar szőlőskertekből.

Talán nem csak az én véleményem ez, de aki a következő sorokat írta, az a „másként gondolkodók” táborába tartozik:  „A rendszerváltás sztárjainak bealkonyult. A cabernet sauvignonok lesüllyedtek a középkategóriába, vagy bikavérekbe és jelöletlen házasítások nyelték el őket.”

Lehet, hogy vannak Magyarországon olyan cabernet sauvignonok, amelyeknek bealkonyult. Talán olyanok is vannak, amelyek akár még a középkategória alá is süllyedtek, és ezért „jelöletlen házasításokba” dugják el őket, de az is tény, hogy olyan kiváló cabernetek is vannak, amelyek a világ nagyjaival is felveszik a versenyt. Tehát, ha valaki a középkategóriába süllyedt cabernetekkel támasztja alá azt az érvet, hogy nem szabad ezzel a fajtával foglalkozni, inkább a jellegzetes, magyar fajtával, például kadarkával kell meghódítani a világot, az a sokkal nehezebb, járatlan utat választja. Ráadásul indokolatlanul. Mert ameddig olyan caberneteket lehet kóstolni Magyarországon, mint amelyekhez szerencsém volt, addig korai lenne ezt a fajtát elsiratni. Arról nem is beszélve, hogy a világ, amely alig-alig tud arról, hogy a tokajin kívül is van nálunk bor, még egy ismeretlen fajtát is be kellene fogadjon.  De sajnos valószínűleg inkább lemondana arról, hogy azt a furcsa nevű magyar bort megvásárolja.

S akkor vissza a cabernet sauvignonokhoz, amelyekhez valóban nagy szerencsém volt. Mert úgy kaptam mindet, barátoktól, ismerősöktől, és óvtam, őrizgettem őket, hogy méltó alkalom legyen kóstolásukra.

Négyen voltak, négy különböző vidékről, ez már önmagában izgalmassá tette a várakozást: Mátraalja, Hajós, Szekszárd, Villány. És volt még valami, ami különösen érdekelt: volt köztük egy borász, aki a négyből két helyen is készít bort cabernet sauvignonból (igen, Koch Csaba az), s furdalta az oldalamat, hogy ugyanaz a szőlő, ugyanaz a szaktudás a két különböző vidéken, Hajóson és Villányban mit eredményezett? Kiderült később: ég és föld, vagy ha pontos akarok lenni „ég és menny” a két bor!

Szőke Mátyás gyöngyöstarjáni cabernetjével kezdem. Azért, mert ha nem ezzel kezdeném, nem tudnék róla elég jót mondani. A többihez képest.

A Cabernet (ahogy a címkéjén szerepel) kellemes, de semmi különleges. A 2008-as évjáratot kósoltam, amelynek legnagyobb erénye, hogy olyan, mintha egy valamivel az átlag fölötti francia bort inna az ember – de ez a hátránya is. A franciák nem nagyon törődnek azzal, hogy lágyítsanak egy kicsit a cabernet sauvignon tanninjain – beérik a nagy tölgyfahordós érleléssel, aztán pár év után rábízzák a palackra, hogy abban alakuljon ki valami. A végeredmény nem tucattermék, de nem is borzong bele az ember.

A Koch 2007-es Hajós-Bajai  Cabernet Sauvignon barrique-olt változatába már majdnem. Erre már felkapja a fejét az ember. Borversenyen zsűritag legyen a talpán az, aki ki bírja önteni a vödörbe a maradékot, ahelyett, hogy meginná.


De ha utána a Ferenczi Szőlőbirtok 2008-as cabernet sauvignonját bontja fel, akkor még fokozni tudja az élményt. Azt mondja a címke:  a 2008-as  szüret különlegesen alkalmas volt arra, hogy hosszan hagyják fenn a tőkén a szőlőt (szép napos száraz ősz lehetett) – ettől van a magas alkoholtartalom és a gazdag gyümölcsös ízek, a korral pedig a letisztult aromák is hozzáadódtak a palack tartalmához. Nekem nagy élmény volt ezt a szekszárdi stílust megtapasztalni.

A negyedik „sebesség”, a csúcsfokozat azonban mindenképpen a Vin-Art Pincészet 2007-es prémium Cabernet Sauvignonja, amely kis tölgyfahordós, azaz barrique-olt érlelés után kerül a palackba. Ettől kapta füstös, vaniliás, csokoládés aromáját. Az első kortyoktól a „visszakóstolásig” csupa élvezet. Ebben is meghatározó szerepe van Koch Csabának, aki talán ebben a borban érte el borászati munkásságának (eddigi) csúcspontját. (Ha valaki mégis tudna jobbat, azonnal mondja meg, mert feltétlenül ellenőrizném az állítás igazságát. )

Szóval, ezek a borok jelentették a bizonyságát számomra annak, hogy maradt még hely a magyar szőlőskertekben a cabernet sauvignon számára. Ameddig ilyen borok készülnek nálunk ebből  világszerte népszerű (és méltán népszerű) fajtából, addig nem kellene elsiratni, sőt eltemetni a magyar caberneteket.

Mert szerintem az lenne az optimális forgatókönyv, ha a világ – mert a cabernet számára ismerősen cseng – mondjuk, megkedvelné a bor K-O-C-H betűkkel jelzett változatát. Aztán, amikor ez a négy betű már márkavédjeggyé vált számára, szívesen megkóstolná az összes többi borát. A hungaricumnak számító cserszegijét is. Fordítva sokkal nehezebben menne a dolog...