Ilyenkor, az ünnepek előtt még a kerítés is kolbászból van. Legalábbis az üzletek kínálatában. Készülünk az év végi nagy ajándékozásra, s mivel régóta tudjuk, hogy „a nagy érzelmektől jókat lehet zabálni” - a szokásos evés-ivásra. (Aminek megvannak a maga hátrányai: pár éve bárhová mentünk a rokonságban, véletlenül mindenhol töltött káposzta várt – el lehet képzelni, hogy a negyedik-ötödik napon mi volt a hatás.)
Ha valaki az ilyentájt mindenhol osztogatott ingyenes szórólapokból merítene ötletet, nem esne ilyen csapdákba. Szinte leírhatatlan választékot talál a színes fotókon, képileg és gasztronómiailag is ízléssel tálalva. S mindenhez társítva a megfelelő italt, bort, pezsgőt vagy mást, amit illik.
 |
| Osztriga és pezsgő - klasszikus páros egy brüsszeli piacon |
Amikor a csábító fotókat és a gazdag választékot látom, eszembe jut, hogyan fogott kézen Apám, másik kezébe meg a demizsont, s indultunk „együtt”, bort venni. Igazi, termelői bort, Gyöngyösön, a Mátraalján. Sok-sok embernek volt szőlője, sokan csináltak bort, és mindenki tudta, hová kell menni, pedig nem volt kiírva, hogy „bor eladó”.
Apám mindig ugyanolyan bort keresett. Fehéret, kicsit „savanykásat”, amiből jó fröccsöt lehetett készíteni (mert tisztán alig itta), hogy az ebédet le lehessen öblíteni.
És hát ez az, ami nagyon más volt akkor, és más ma. Ő ugyanolyan bort keresett mindig, és mindenhez ugyanazt itta. Soha nem beszélt, és talán nem is hallott arról, hogy lenne, amihez nem fehéret illenék inni, hanem vöröset (megjegyzem a hatvanas években a Mátraalján vörösbor alig-alig létezett).
 |
| Adventi vásár Aachenben - itt a forralt bor és a sült kolbász az ideális páros |
Az étel-ital párosítása kész tudomány, könyvek sorát írták már róla, rengeteg szabály született, amelyek arra jók, hogy időnként felfedezzük, hogy a „rendhagyó” vagy „meglepő” vagy „szokatlan” párosításokban is mennyi élvezetet lehet találni. Philippe Bourgignon, aki 1978-ban az „Év Sommelierje” volt Franciaországban, saját tapasztalatából mondja könyvének első mondatában, hogy a tökéletes étel-bor páros rendkívül ritkán áll össze. Márcsak azért is, mert a vendéglőben ritkán eszi egy társaságban mindenki ugyanazt, de rendszerint ugyanazt a bort isszák. (Philippe Bourgignon a patinás Laurent vendéglő sommelierje a Champs Élysées-n). Más persze egy családi ebéd, vagy egy rendezvény, ahol azért közös a menü.
A hatvanas évek közepén született meg az a felfogás (Jacques Puisais francia önológus és „ízfilozófus” vetette fel), hogy előbb a bort válasszuk ki, majd utána az ételt, méghozzá úgy, hogy az a bor értékeit minél jobban kiemelje. Ezt valóban célszerű követni egy igazán nagy bor megkóstolásánál, nehogy az étel tönkretegye az (akár többtízezer forintos) élményt.
De vannak „szelídebb” álláspontok is: a Wine Spectator szerint nem szabad túlértékelni az étel-bor párosítás fontosságát, nem kell „atomtudósnak” lenni, hogy néhány alapvető tudnivalót megjegyezzen az ember (amelyek között az egyensúly a legfontosabb: egyenlő partnere legyen az étel a bornak, egyik se nyomja el a másikat).
 |
| Heti ajánlat a foodandwine.com-on |
Azért mindenkit megnyugtathat az, ha végiggondolja: evés közben a bor töredékét fogyasztjuk csak el, inkább előtte és utána, beszélgetés közben ürülnek a poharak. A téma pedig a legritkább esetben az étel-ital párosítás elemzése.
Örök igazság: olyan bort válasszunk, amelyet egyébként is szívesen meginnánk, ne az ételtől várjuk, hogy majd megkedveltet velünk egy italt. És ez fordítva is igaz: ha nem szeretünk valamit, a legjobb bor mellé sem esszük meg szívesen.
