Nyelvészet professzorom annak idején hetente írta nyelvművelő cikkeit a megyei lapban, röviden, egy-egy jelenségről, amelyhez mindig versekből hozta a példát. Klasszikusoktól, kortárs költőktől idézett, és ezekkel a valóságtól, a hétköznapi beszédtől kicsit távolabb álló, emelkedettebb, irodalmi példákkal igyekezett hozzájárulni a nemes célhoz, az igényesebb nyelvhasználathoz.
Tiszteltük őt, felnéztünk rá, akkor is, amikor vasárnap délelőttönként ott kávézott tőlünk néhány asztalnyira a fő utca elegáns cukrászdájában. A megyei lap főszerkesztőjével ült együtt, előttük a vasárnapi dupla szám, benne a „Nyelvünk világa” rovat. Úgy képzeltük (talán romantikusan), biztos az aznapi írást vitatják meg – ez illett abba a képbe, amivel ez a kávéházi miliő felidézte és életben tartotta a nagy irodalmi elődök emlékét.
Szóval a nyelv. Hiszen ezért kanyarodtam vissza a régi emlékhez, mert mintha valami hasonlóra készülnék, amit a professzor úr is művelt: írni néhány gondolatot egy különös nyelvről: arról, ahogyan a borról írnak. Botcsinálta és szakértőbb szerzők. Bár nem ebben keresendő a különbség: szakértő is írhat rosszul, és egy műkedvelő is mondhat olyat a borról, ami hat az olvasóra.
 |
| Egyszerű dolog írni egy borról ? (Fotó: dreamstime.com) |
Azt gondolhatnánk, egyszerű dolog írni egy borról, hiszen megnézem a színét, „beleillatolok”, kortyolok egyet, és elmondom mit érzek.
De hogy mit érzek? Illatból is lehet akár százféle (lásd a „Macskapisi” c. írást). Van, akiben egy bor „őszibarackot, ibolyát, kakaós nápolyit és nap perzselte este hűlő sziklát, alighanem mészkőt és csillámpalát” idéz fel. Az aroma lehet akár „sós erdei mészkőlekvár zsírkrétával és szénnel”.
Nos, amig az első példa valószínűleg pozitív értékelést takar, hiszen a perzselő nap elmúltával egy hűlő sziklán üldögélni kellemes lehet. Ráadásul, ha ezt nem egyedül teszi valaki, hanem kettesben, és egy pohár hűvös fehér borból érkezik az őszibarackos illat, akkor az már élményszámba megy.
De ha egy bor a zsírkrétát és a szenet idézi, ráadásul sós is, hát nem sok kedvem lenne belekóstolni. Mégis: más összefüggésben akár pozitív kicsengést is kaphat a kifejezés: „primer aromák, szőlő, szőlővirág, citrusok, fehér húsú őszibarack, egy kis zsírkrétával kiegészülve.” Az pedig kifejezetten hasznos, ha nem is túl meglepő, hogy egy bor kapcsán a szőlőt említi a bírálója.
Időnként annyira magával ragadja a bor a szerzőt, hogy a nyelv már önnön határait feszegeti: „Tágas, korlátlan, eleven korty – ha van ennek így értelme.” Na jó, ő is érezte, hogy ez már kicsit sok.
A nyelv azonban mindent elbír, akkor is, ha borról van szó: „majdnem annyira tud lelkesíteni, mint a legkülönlegesebb, rafinált savszerkezettel, szétgyúrt testtel és végtelen utóízzel cselező gigasztár.” Szószerkezeti elemzésnek alávetve a mondatot: a cselező gigasztár - annyira tud lelkesíteni. (Hogy mennyire, az mindegy: annyira.) A bor, amiről szó van: majdnem annyira. És milyen a gigasztár? végtelen utóízzel cselez, szétgyúrt testtel cselez, rafinált savszerkezettel cselez. (A végén még elkezd érdekelni ez a bor...)
 |
| Egy-egy kifejezés talán túlságosan egyénire sikeredik (Fotó: dreamstime.com) |
Van amikor a bírálat tárgya interdiszciplináris magasságokba emelkedik: „Van valami mahleres-klimtes-szecessziós ebben a borban”. Zenei és képzőművészeti előképzettség nélkül ezt a bort ne is nyissuk ki.
Vajon milyen az a bor, amelyben ott vannak a „kerek savak, friss, virágos és citrusos aromák”? A kérdés itt főleg a kerek sav által takart érzékelés milyensége, mert a kifejezés akár a szinesztézia példája is lehetne. Talán azt jelenti, hogy „a korty gömbölyű, sima felszínű” vagy „zamatos, karakteres savú, mégis kerek”?
Amint a példák mutatják, a bor „megoldja a nyelvünket”. Kortyolunk egyet (kettőt...) és máris könnyebben megy az írás. Lehet, hogy időnként leírunk olyat is, amit egy-két pohár nélkül nem tennénk. Egy-egy kifejezés ugyanis talán meglepőre, túlságosan egyénire sikeredik. A lényeg, hogy olvassuk is, ne csak igyuk a bort. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy könnyebben választhassunk, és a jó bor, az igazi minőség kerüljön a poharunkba, ne pedig az, amelyik tele van „kátránnyal és meglepően savanyú füstölt sonkával”.
