Irigykedve szoktam hallgatni a szakértők elemzését egy bor kóstolásakor, ahogy az ízeket, aromákat, illatokat leírva szinte költői felsorolásokba bocsátkoznak. Mi minden érezhető ki egy-egy szippantásból vagy kortyból! Ez valóban nem megy tanulás nélkül. No nem a beszéd, hanem az érzékelés.
 |
| Gyertyafény előtt a tokaji a párás pohárban |
Kisebb (és nagyobb) trükkök sorozatát kell megismernie valakinek, a bor maradéktalan élvezetéhez. Már az sem mindegy, milyen pohárba kerül a bor, vagy hogy egy-egy palackot a megkóstolása előtt mennyivel kell kinyitni, melyik bor milyen hőmérsékleten fogyasztva a legjobb? Miért és hogyan kell körkörös, laza csukló és karmozdulatokkal „lögybölni” a bort a pohárban, hogy az illatanyagok a legjobban felszabaduljanak?
Akik már nem ma kezdték, arra esküsznek, hogy a pohár formája is számít a kóstolásnál. Mert a „csúcs borospoharak” formáját – hogy a márkát most ne írjam ide – állítólag úgy tervezték meg, hogy az egyes fajtákat „épp oda öntse” az ember szájába, ahol annak az íze a legjobban érezhető. Vagyis nem csak akkor más egy bor, ha bögréből (isten őrizz!) vagy megfelelő pohárból isszuk – hanem a valódi boros poharak között is óriási különbség van. Hogy ez valóban profizmus vagy csak sznobizmus, azt bevallom, nem tudom eldönteni, mert igazi, „márkásnak” mondott poharat még nem volt módom kipróbálni.
Ami nekem a legnagyobb nehézséget okozza, az a különböző illatok azonosítása. Főképp a vörösboroknál a „fekete gyümölcsöké”. A fehéreknél a bodza, az akác, vagy a méz kicsit könnyebben megy. Jó lehet azonosítani a barrique-olt boroknál a jellegzetes füstös, vaníliás ízt is. De ennek vége lesz, mert megtaláltam az igazi oktatási SEGÉDESZKÖZ-t, egy társasjáték formájában. Helyesebben: több társasjáték formájában. Nem olcsó mulatság egy nagyobb dobozt beszerezni, sok tízezer forint, de a hobbi sokaknak megérhet ennyit.
Tanulságos átböngészni azt a táblázatot, amit az aromarudacskákat tartalmazó dobozokhoz mellékelnek. Hatvanféle különböző, és időnként igen meglepő illat szerepel a rubrikákban, hogy ezeket lehet felfedezni rendszerint a különböző borokban.
A kisördög persze azt mondatja velem, nem is biztos, hogy mindegyik illat azonosítható azokban a borokban, amelyekről egy szakértő beszél, de az biztos, hogy egyre több mindent vehetünk észre magunk is, ha egy ilyen készlet a segítségünkre van.
Levendula, citrom, jázmin, ibolya, keserű mandula, pisztácia, banán, kávé, szeder, vaj, ananász, kókusz, mogyoró, alma, cédrus, dohány, borostyán, rózsa, szantálfa, öreg bőr, ánizs, eper, vanília, fahéj, dinnye, keserű csokoládé, széna, füge, szilva, karamell, füge, lichi, grapefruit, őszibarack, dió, zöldbors – ez az üvegcsék, rudacskák korántsem teljes kínálata a különböző dobozok tartalmából. És a legmeglepőbb: a macskapisi. Aki már érezte ezt az átható, borzasztóan erős illatot – az eredetit, a cicákét - bizonyára nem akar vele találkozni egy üveg bor kibontásakor. Nem is értem, hogy egy ilyen készlet ezt miért tartalmazza? Ezt ugyanis nem érdemes „azonosítgatni”. Attól a bortól, amelyikből ez érezhető, attól gondolkodás nélkül, azonnal meg kell szabadulni!
