Még a Herman’s Hermits együttes tett róla annak idején a hatvanas években, hogy megtanuljuk: a „hermit” több nyugat-európai nyelven is remetét jelent. Ennyit az etimológiáról, ami magyarázatát adja, hogy miért remeteverseny, ami most következik. Merthogy ehhez az elnevezéshez, az Hermitage-hoz kapcsolódó borokról esik majd szó.
Az Hermitage (az, mert ermitázsnak ejtjük, ahogy a pétervári képtárat, de erről majd később) egy viszonylag kis borvidék Franciaországban a Rhone folyó mentén. Alig nagyobb, mint egy golfpálya (százvalahány hektár), és kizárólagos fajtája a syrah. Ezért vált izgalmassá a számomra, mert a syrah-shiraz fajtát különösen kedvelem: jellegzetes illata, telt, gyümölcsös, testes mivolta miatt. (Ausztrál megvalósulása rendszerint nem is okoz csalódást, és van belőle kellemes argentin vagy dél-afrikai változat is, de mindenképpen keresem, hogy egy jó francia syrah-t is kóstolhassak végre.)
Hát, a keresést folytatnom kell. Pedig azt reméltem, hogy Hermitage-ban megtalálom. Kezdtem Crozes-Hermitageban – ez a szomszédos borvidék, nagyobb is, más fajtákat is termesztenek, de a syrah a legelterjedtebb. Számos ausztrál shirazt ismerve nem is érti az ember, hogyan adhat ugyanaz a szőlő ennyire mást. Szárazat, kicsit karcosat, alig gyümölcsöset. Még talán az illat az, ami leginkább emlékeztet az ausztrálokra. De persze, bizakodtam, azért van ez, mert ez "csak" Crozes-Hermitage, az igazit a rangosabbik borvidéken Hermitageban kell keresni. A rang persze az árban is megmutatkozik, így húztam-halogattam, de végül megadtam az árát.
A 2007-es Hermitage már nem volt igazán friss bor, és a színe alapján lehetett volna jó is, hiszen sűrű lilás vörös árnyalata ígéretesnek látszott, de az illata nem volt átütő, és az első korty kifejezetten csalódást keltett. Egy félórára ottfelejtett nagyfröccs lehet ilyen, hogy benne van a bor is, meg a buborék is, de már egyik sem élvezhető.
Hagyjuk egy kicsit, gondoltam, levegőznie kell, de a helyzet nem változott, a csalódás nem enyhült.
Így lett a „remeteversenynek” magyar nyertese. Mert ott volt a kezem ügyében egy Bock Ermitage is. Igaz, almát a körtével hasonlítottam össze, mert a syrah-ból készült franciákkal szemben a villányi „névrokon” több más fajtát, merlot, pinot noirt, portugiesert, kékfrankost is tartalmaz, de nálam ez most ilyen ermitage/hermitage kategória volt. (Azt viszont bevallom nem tudom, miért Ermitage ennek a Bock házasításnak a neve.)
Egyébként ez sem tetszett elsőre. Kiérződőtt belőle a pinot noir, elvált a többitől, de jópár óra pihentetés után eggyé váltak az alkotóelemek és maradéktalanul élvezhető volt a bor.
Bockékkal sikerült véletlenül találkozni Brüsszelben is egy borbemutatón. Az első kérdésem ezekután az volt: „Ermitage-t hoztak-e?”
– Annál csak jobbat, a csúcsborokat – volt a válasz, és igen kellemes perceket szereztek, amikor megkínáltak a 2007-es Cabernet franckal és a Magnificoval.
A szentpétervári képtárnak pedig semmi köze a borhoz. Azért Ermitázs, mert II. Katalin cárnő egy európai arisztokrata családtól megvásárolt képzőművészeti gyűjteményét a Téli Palota egyik szárnyában, az Ermitázsban, a remetelakban helyzete el. (Ma már az egész palotát a képek, szobrok töltik meg.) Az Ermitázs, a remetelak, korábban a cárnő kérésére épült, hogy az uralkodó oda vonulhasson vissza, ha akar. Nem egy pohár borral, de nem is egyedül. Innen azonban a történetet borítsa jótékony homály...
