Utolsókból lesznek az elsők. A régi mondás bizonyosodott be a belga fogyasztóvédelmi magazin, a Test-Achat spanyol vörösbor-tesztjén. Kifejezetten olcsó, vagyis a rangsor végén sorakozó borok kerültek ugyanis az élre – hatból öt helyre is.
Az igazsághoz tartozik, hogy a győztes sem volt drágának mondható: 12 euró alatt volt az ára, mert a teszthez eleve csak 12 euró alatti borokat válogattak. Szám szerint hatvanat, különböző üzletekből: 35-öt szupermarketekből, 25-öt pedig vinotékákból.
 |
| Magasan nyert az első, utána szigorított a zsűri |
A borokat a zsűri vakteszten kóstolta végig, de laboratóriumban is megvizsgálták minden palack tartalmát: mérték a pontos alkoholszintet, a különböző savakat, a maradékcukrot, és a szulfittartalmat. A két szempont alapján 60, illetve 40 pontot lehetett szerezni. (A magam részéről kicsit túlzottnak tartom a kémiai szempont ekkora súlyát, mert a bor inkább a szájban, mint a kémcsövekben legyen jó.)
A végeredmény szerint a megkóstolt 60 borból 31-et kifejezetten jónak tartottak a magazin szakértői, ami azt jelzi, hogy nincs alapja annak a babonának, miszerint a drágább bor feltétlenül jobb is. A belgák ezt a határt – írja a lap - általában 10 eurónál húzzák meg, vagyis tíz euró körül egy bor már jó, az alatt viszont nem, ami így lássuk be elég nagy butaság. Tíz euró fölött is, sajnos, gyakran találkozni olyan borokkal, amelyeknek a fogyasztása nem jelent valami nagy élményt. Ha a Test-Achat gyűjteménye annyit elér, hogy ezt a tíz eurós lélektani határt lejjebb tornázza, máris nagyon sokat tett.
Az eredményhez persze a spanyol borok is kellettek. Van honnan válogatni, mert Európában ők termesztik a legnagyobb területen a szőlőt – csaknem 1 millió 200 ezer hektáron. Bortermelésben már csak harmadikok az olaszok és a franciák után – hogy ez a csemege szőlő nagyobb aránya miatt van-e? Lehetséges. A vörösborok és a rozék egyébként a spanyol bortermelés 56 százalékát adják – ami kicsit meg is lepett, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen magas a fehér borok aránya arrafelé.
S miután a teszt igencsak kedvet csinált hozzá, természetesen magam is megkóstoltam a pincéből egy 2007-es Mayor de Castillá-t. Szokatlan, azaz inkább ismeretlen, de finoman csábító illat áradt a pohárból, és az első korty sem jelentett csalódást. (Mert van az úgy, hogy az illat ígéretes, de a korty már nem...) Feketegyümölcsös, csokoládés, vaniliás ízhatása, érett tanninjai hosszan, lassan távoztak, és hívták maguk után a többi kortyot.
Elő a szemüveget, mert az apró betűs hátsó címkén meg kell nézni, miből is csináják ezt a bort: s lám, nem véletlenül volt ismeretlen az illat: a tinta del país szőlőfajta, még spanyolhonban sem a legelterjedtebbek közül való (a tempranillo, a garnacha és a monastrell, az igen).
A borászat öt euróért kínálja az interneten. Vagyis ez a bor is épp az az árkategória, amelyet a Test-Achat vizsgált. S még egy kategória: crianza. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy egy borászat vagy egy újabb szőlőfajta neve, nem. Azt jelenti: a bor legalább 24 hónapos érlelést kapott, ebből legalább 6 hónapig hordóban volt a bor.
Az ennél frissebb bor a „vino joven”, idősebb viszont a Reserva (36 hónap érlelés, legalább 12 hónap tölgyfahordóban, illetve a Gran Reserva (60 hónap érlelés, amiből legalább 18 hónapot tölt a bor tölgyfahordóban).
Ilyen elnevezésekkel más országok borainál is találkozni, de sajnos nincs garancia arra, hogy ugyanilyen szigorúan betartott érlelésiszabályok után írják rá a „megkülönböztető jelzést” a címkére.
