Nagy becsben voltak a magyar borászok szeptember közepén Antwerpen mellett, amikor legnagyobb flamand forgalmazójuk telephelyén kóstoltathatták legjobb boraikat három napon át. Külön termet kaptak, de úgy, hogy aki a másik teremben bemutatott újvilági vagy európai borokra volt kíváncsi, nem kerülhette meg őket, el kellett hogy haladjon a standjaik mellett.
 |
| Magyar borászatok: Szepsy, Tornai, Gere, Vylyan, Gál Tibor, St. Andrea, Nyakas, Takler |
Megvan ennek a különleges elbánásnak a maga oka: a Global Wineries két flamand borkereskedés egyesüléséből alakult, és az egyik „fél” valaha csak magyar borokat forgalmazott. Peter Goossens, aki korábban sommelierként az egyik legnevesebb antwerpeni étteremben dolgozott, a Godevin cég megalakításakor valami újat, valami mást keresett, és a 90-es évek nagy változásai közepette figyelt fel Magyarországra. Megkóstolta a magyar borokat, és úgy érezte, meg is találta, amit keresett. A közép-európai rendszerváltozás adta „marketinget” kihasználva – hiszen akkoriban a Nyugat felfigyelt az egykori vasfüggöny mögötti országokra, és szimpátiával követte a mifelénk zajló átalakulásokat – elkezdett magyar bort importálni, és mára piacvezetővé vált ezen a téren.
 | |
| Kóstolók és jegyzetelők a magyar boroknál |
Elsősorban vendéglátóhelyek és vinotékák kínálatába jut el a magyar bor az Antwerpentől északra fekvő kisvárosból, Kapellenből. (A szuper-marketek számára ugyanis a legtöbb magyar borászat nem tudna elegendő mennyiséget szállítani.) Emiatt aztán a széles európai közvélemény előtt nem is nyilvánvaló, hogy magyar bor egyáltalán létezik, mi több, hogy a magyar bor jó. A mennyiségen túl az ár a másik tulajdonsága a magyar bornak, ami miatt csak az vásárolja, aki tudja is, hogy mit kap a pénzéért. Ha valaki nem ismeri, mondjuk Szepsy furmintjait, aligha adja meg érte a 20-30-40 eurót, de ha már kóstolta, akkor megnyílhat a pénztárcája.
Hát ezért van jelentősége az efféle rendezvényeknek (ahová ugyan meghívóval lehetett belépni, de ha valaki anélkül érkezett, azt sem „nézték ki” a termekből), mert minél több helyen kell megmutatnia magát a magyar bornak, ha azt szeretnénk, hogy keresett legyen. Kapellenbe főként szakmai közönség jött: vendéglősök, kiskereskedők, akik aztán tovább terjeszthetik a hírét annak, hogy magyar bor van is, meg jó is.
 |
| A nagyterem jobbra a francia cognac-okkal indult |
De az is nyilvánvaló volt (és erre a szomszédos nagyobbik terem kínálata volt a bizonyság), hogy elképesztő a verseny. Valóban tudnia kell annak valamit, aki a piacot le akarja nyűgözni. S meg kell mondjam, a spanyol, a délafrikai, a chilei, az argentin, az ausztrál borászatok olyan mennyiségben vonultatták fel a gyönyörű borokat (az olaszok és a franciák is, csak rájuk egyszerűen már nem futotta az „energiából”), hogy meg is értem azokat, akik visszarettennek a konkurrenciától. Találkoztam már (nem most) olyan magyar borásszal, aki dacosan éreztette, hogy ő bizony inkább nem is próbálkozik külföldön, ha nem adják meg az ő boráért, amit az megér. Márpedig, ha nem kell külföldön próbálkozni, akkor a hazai piacon is meg lehet élni, az meg végül is jó hír...
Egyelőre. Mert a világtól – azt hiszem – senki nem zárhatja el magát. Nálunk is megjelenhetnek, mind nagyobb számban, az Új Világ borai, amelyek igen-igen kemény versenyre kényszeríthetik a hazai bortermelőket. A diszkont élelmiszerüzletek néhány száz forintos dömpingáruja persze nem komoly fenyegetés, de az ár-érték arányával valóban az átlag fölé emelkedő Európán kívüli bor már igen!
