Előbb a második, egyébként alig egy-két perces távozásomról, mivel összefügg a rangos szakácsverseny végével is. A konyhákat ugyanis a versenynap zárása után tökéletes tisztaságban kell átadni a szervezőknek, akik – a jól értesültek szerint - még le is vonnának a csapat ponteredményéből, ha nem lenne makulátlan a tisztaság. Márpedig a fiúk küzdöttek, sikáltak, miközben mellettük a belgák, a franciák már rég eltávoztak, mi pedig, a szurkolók és a sajtó, aggódva szemléltük, miért nem fejezik már be. Végül átugrottunk a kordonon (lehet, ezzel is levonást kockáztatva), és megkérdeztük, mi a baj? Kiderült, hogy a tálaláshoz használt tükrös-fényes tálcáról nem jött le az alkoholos filccel fejrajzolt segédvonal. Kellene egy kis körömlakk-lemosó. Aceton. Vagy valami tömény szesz? – kérdeztem, mert a kiállításon azt legalább láttam.
Átrohantam a svéd vodkát kiállító céghez, és nem kertelve, hogy tisztításhoz kell, kértem valami erőset és tisztát. A kóstolónak kitett kis poharakból rámutattak a színtelen, klasszikus vodkára, és már rohantam is kettővel. De hiába. Nem oldotta az odaszáradt filcnyomokat. És közben már vették át a standot, nem volt mit tenni, ha emiatt levonnak, bele kell törődni. Hát nem tudom, mennyire volt szigorú az átvevő, de az eredmény óriási siker, mert a magyar gasztronómia történetében először lesz magyar vesenyző a világ legrangosabb szakácsversenyén Lyonban. Kilencedikként szólították a magyarokat, és 12 jutott tovább. Jövő januárban 24 csapat főz majd a versenyen.
Paul Bocuse, a névadó, alapító, a legendás gasztro-pápa (ahogy emlegetik) több, mint négy évtizede őrzi a három Michelin-csillagot lyoni éttermével. Világrekord.
S akkor jöjjön a másik elszakadás. A verseny közelében, a Wines Life kiállításon (ami egyébként nem volt túlságosan nagy) a Beaujolais standon volt egy borkóstoló. Nem akartam kihagyni, hátha mutatnak valamit, amitől megváltozik a Beaujolaisban készült borok iránti nem kifejezetten nagy lelkesedésem.
Nálunk, Magyarországon is divat lett Márton napján újbort kóstolni, és van borász, aki még hangzásban is követi a beaujolais-i mintát, és bozsolé helyett Bogyólét készít.
A kóstolást vezető sommelier azonban egyetértett velem, amikor rákérdeztem, hogy a „beaujolais nouveau”, az újbor, ma már inkább árt azoknak, akik Beaujolais különböző vidékein minőségi bort akarnak csinálni. Szerencséjükre – a táj összetettsége miatt – sok-sok kisebb borvidék van a környéken, és ilyenkor mutatkozik meg a francia borcímkézés előnye: a készítő és a legszűkebb környék neve olvasható csak (Moulin-a-Vent, Morgon, Fleurie vagy Brouilly) , és valójában a tájékozottabbak tudják csak, hogy a megkóstolt bor Beaujolaisból való. Van még az említetteken kívül is, összesen 12 eredetvédett appelláció, azért ezt a négyet hoztam fel példaként, mert ezeket töltötték elénk a pohárba.
Én igazából az ottani szőlőfajtával, a gamay-vel nem tudok megbarátkozni. (Nem szerettem a belőle készült bort Savoyában és Svájcban sem.) A jellegzetes, kesernyésen fanyar íz a borkóstolón is csak a negyedik palackban tűnt el, amire viszont azt mondták, hogy az a barrique-olt, Moulin-a-Vent-ben készült bor ugyan finom, de egyáltalán nem olyan, mint egy Beaujolais. (Ez így is volt. Talán ezért ízlett jobban...)
Beaujolais-val kapcsolatban érdekes történeti adalék, hogy a borvidéknek már évszázadokkal korábban is megvolt a maga baja. Ne feledjük, Burgundiában vagyunk, ahol az uralkodó kékszőlő a pinot noir, és nem a gamay. Persze ennek az az oka, hogy Bourgogneban valamikor a XIV. században hercegi rendelet alapján irtották a gamayt. II. Bátor Fülöp és III. Jó Fülöp egyaránt azt vallotta, hogy „Burgundia hercegei készítik a keresztény világ legjobb borait” – ezt a hírnevet meg kell őrizni. Így szorult vissza Burgundia déli határvidékének lejtőire, Beaujolais környékére a gamay.
Szerencsére nálunk a gamay tudtommal soha nem volt honos, a pinot noirt viszont kezdik felfedezni újra – készülnek is belőle igen kiváló borok, Villánytól Pannonhalmáig, hogy csak két friss élményt említsek. Egyszer velük is kell majd foglalkozni.
