Amikor először láttam egy palackon azt, hogy zinfandel igencsak elcsodálkoztam: nocsak, itt is van cirfandli? Persze, ha alaposan megnézi az ember az üveget, akkor látja: vörös bor van benne, tehát kizárt, hogy cirfandli lenne. Az viszont tagadhatatlan, hogy megtévesztő a név hasonlósága, különösen a cirfandli németes változatával: zierfandler.
Ha arról panaszkodtam korábban, hogy nehezen hihető, ahogy egyes szakértők csak úgy sorolják a különböző illatokat, aromákat egy-egy bor kóstolása közben – itt valóban nem nehéz azonosítani a meggyet, az epret vagy a málnát, még aromarudacskák nélkül is.... De hogy maradéktalanul ne lehessek elégedett, a szakirodalom szerint érezhettem volna még egy kis feketeribiszkét, ánizst és borsot is.
S akkor nézzük, mi zavarhatja össze az embert úgy, hogy nem tudja megkülönböztetni a szezont a fazontól? Vajon mi a helyzet a syrah-shiraz párossal? A franciák következetesen syrah néven emlegetik, az ausztrálok shirazként. Pedig ugyanarról a szőlőről van szó, ami a legenda szerint valamikor az ókorban Perzsiából, Shiraz városából került Európába. Egy másik legenda azt mondja, hogy a szicíliai Siracusa városából hozta magával a római uralkodó, Marcus Aurelius Probus.
Miután találtam egy olyan ausztrál bort, aminek a címkéjén a szokásos shiraz helyett syrah szerepelt, megvettem. Hátha felfedi a rejtélyt, és kiderül, hogy mégsem ugyanaz a két különböző néven emlegetett bor. (Mert való igaz, a francia syrah-ban nehéz felfedezni a nyomait az ausztrál shiraz illatának és aromájának – magyarul: a francia syrah az ausztrál shiraz nyomába sem ér!) Rejtély azonban nem volt. Ez az ausztrál syrah ugyanolyan jellegzetes volt, mint a többi shiraz, kellemes és ízletes, miért is lett volna más, amikor ugyanaz? A valódi rejtély tulajdonképpen az, hogy a francia syrah miért különbözik annyira?
De folytassuk a nyomozást, vajon a francia grenache és a spanyol garnacha azonos mássalhangzói jeleznek-e valami közöset? Igen, ugyanarról a szőlőről van szó, ami egyébként a világ egyik legelterjedtebb fajtája, Ausztráliában és Amerikában is termesztik.
Franciaországban a Rhone mentén van belőle a legtöbb, ez az alapja a Chateauneuf-de-Pape-ban készített legendás boroknak (GSM-nek is mondják, mert a grenache mellett syrah és mourvedre is van benne). A grenache későn érő fajta, sok melegre van szüksége, ezért a tőkéket nagy kavicsokkal rakják körül, amelyek még akkor is visszasugározzák a meleget a szőlőre, amikor már lement a nap – ezzel is segítik az érést.
Spanyol változatát, a garnachát otthon csak Garrinchaként emlegetjük (Hyppolitnak is csak hippodromként volt értelme...). Az egykori focistával (a „fehér Pelé”-vel, de Pelé nélkül) felálló brazil válogatott elleni 3:1-es magyar győzelem az 1966-os angliai VB-n gyerekkorom egyik nagy élménye volt!
Amióta csak felfedeztük a „garrinchát”, mindig keresem, hátha rábukkanok egy újabb palackra. Még a vinotékákban is fel lehet adni egy ilyen kéréssel a leckét. Ezért is örültem, amikor ismerős ízt véltem felfedezni a pohárban egy ismeretlen spanyol palack kibontása után. A címkén azonban semmi nem igazított el, hogy milyen szőlőből készült a bor. Csak a borászat honlapján, az interneten derült ki, hogy a Berberana Reserva - 100 százalékban garnacha.
Egy kis keresgélés tehát, és sok mindenre meg lehet találni a magyarázatot. Még akkor is, ha az egyszerűség kedvéért nem említettem, hogy azért a zinfandelből is van „fehér” – white zinfandelnek nevezik ugyanis Amerikában a zinfandel roséját (és hatszor annyit adnak el belőle, mint az igazi vörösből, ha igaz). És létezik grenache blanc is – ami viszont már igazi fehér szőlő, a garnacha mutációja volt Spanyolországban, és onnan került át francia földre, ahol az ötödik legelterjedtebb fehér szőlőfajta.
