A nagy dolgok sokszor igen egyszerűek. Mint az olasz Antinori borászat Santa Cristinája is. Finom illat, selymes, gyümölcsös íz, kellemes aroma. Nincs bonyolult struktúra, aminek az értékelésével sokat kellene törődni csak az élmény. Az ember kortyol, elhagyja magát, és ott van a szájában Toscana, a maga hangulatával, dombjaival, váraival, napfényével, citrusaival.
 |
| Ára 7 euró alatt: kettő is elfogy belőle |
Pedig a Santa Cristina „csak” egy IGT bor. Indicazione geografica tipica. Tájbor. Ami azért nem kevés, hiszen a Santa Cristinára azt mondják, hogy az (egyik) olasz alapbor. Etalon. S hogy itt nincs ellentmondás, az szerintem azért lehet, mert az Antinori borászat ezt a bort 1946 óta készíti, és ha egy-egy évben más a minősége, akkor az az évjárat többi – tájborára és más egyéb – borára is jellemző lehet arrafelé Olaszországban. Toscanaban, és azon belül Chiantiban. Toscana a tartomány, Chianti a megye. Irígylésre méltóan rendezett, tiszta, gazdag környék. Köszönhetően a bornak.
De azért Chiantiban annak idején megrótták az Antinori famíliát, hogyan volt mersze olyan bort csinálni, amelyben nem az előírt szőlőfajták, a sangiovese, a canaiolo és a malvasia van benne. A Santa Cristina tehát ezért nem védett eredetű bor, ezért nem szerepel a palackon, hogy Chianti, csak az, hogy Toscana. Ezért csak tájbor. Mert nem a helyi előírásoknak megfelelően készül.
 |
| Santa Cristina: hivatalos embléma nélkül |
Az elmúlt években 90 százalékban sangiovese és 10 százalék merlot alkotta. (Talán a nagy konkurrens Franciaország egyik meghatározó fajtájának telepítése és használata miatt orroltak meg Antinoriékra Chiantiban?) Ráadásul a helyzet fokozódik, mert 2009-ben a sangiovese aránya már csak 60 százalékot ért el. (Talán a termés mennyisége volt kevesebb és ki kellett pótolni merlot-val, cabernet-vel és syrah-val? Talán ez rá a magyarázat.)
És ott van a Santa Cristina fehér változata is. Amihez a bort már a szomszédban, Umbriában termesztik. El lehet képezelni, hogy a chianti-párti "kemény mag" hogyan viszonyult ehhez.
Az Antinori borászat persze ezt is elbírja. 1385 óta (!) megéltek már egyet s mást Itáliában. Ez a hihetetlen múlt teszi még a Santa Cristinát etalonná.
 |
| Kép: madeinitaly-asso.fr |
A Santa Cristina márkanév alatt persze létezik Chiantiban termesztett fehérszőlőből készített bor is, meg a Chianti Superiore kategóriában forgalmazott vörös is, amiben 95 százalék már a sangiovese, de nem ettől lesz más a besorolása. A terméskorlátozás hektáronként maximum 7,5 tonna szőlő, és az érlelési idő pedig legalább 9 hónap kell, hogy legyen a Superiore boroknál. A Chianti Classico egy hajszállal még szigorúbb: 10 hónap érlelést írnak elő.
A hagyományos szalmafonatos chiantit egyébként már csak kevesen palackozzák. A szállíthatóbb, „áramvonalasabb” vörösboros palackok kiszorítják a souvenirként azért pótolhatatlan „fiasco”-t.
S ha már a chianti a téma, nem mehetünk el amellett, hogy a tradicionális, 19. századi házasítási receptben meglepő módon 15 százalékban egy fehérbort is kevertek a vöröshöz: ez volt a malvasia bianca.
Az Antinori borászat csúcsbora egyébként a Tignanello, amelynek 1982-es évjáratából egy láda 1500 font fölött cserél gazdát a londoni bortőzsdén.
Vajon a Bátaszéken formálódó Antinori borászat milyen különlegességekkel örvendezteti meg a hazai közönséget?
